Mentsük meg az Ability Parkot!

Az elmúlt napokban aggodalommal olvastuk az Ability Park esetleges bezárásáról szóló híreket.

Az Ability Park megszűnésével, ugyanis nem csupán 85 megváltozott munkaképességű ember munkahelye és ezzel megélhetésük kerül kilátástalan helyzetbe, hanem egy olyan egyedülálló program is, amely az elmúlt években példát mutatott abban, hogyan lehet játékosan, szórakoztató formában bemutatni bonyolult társadalmi problémákat. Ez a nemzetközi szinten is egyedülálló magyar kezdeményezés, amely több hazai és nemzetközi elismerést kapott az elmúlt években, és sok ezer ember számára tette érthetővé, megélhetővé a fogyatékos emberek hétköznapi problémáit.

Kérjük az illetékes állami vezetőket, a cégeket és magánszemélyeket, hogy amennyiben módjukban áll segítsenek abban, hogy ez a kezdeményezés folytathassa munkáját.

ability2

Az Ability Park megmentésében többféle módon is tud segíteni.

A Park megmentésének hosszabb távon is lehetséges módja az, ha rendezvényt, képzést rendel meg, esetleg a Park területét konferencia vagy egyéb rendezvény lebonyolítására bérbe veszi, illetve látogató csoportokat szervez, s ezzel a jegyárakból származott bevétellel segít a szervezetet.

Jelen helyzetben közvetlen és rövid távú segítséget jelent bármilyen adomány, amelyet az Ability park Egyesület bankszámlaszámára tud átutalni: 12010501-00148681-00100001

További információk: http://www.abilitypark.hu/

*Hivatalos Közlemény

ability1

Bezárásra kényszerülhet az Ability Park

(2009. augusztus 31., Budapest) Bezárásra kényszerülhet a nagy sikerű Ability Park, a fogyatékos személyek élethelyzetét interaktív játékokon keresztül bemutató kiállítás és foglalkoztatási projekt. A kiállítást működtető közhasznú egyesület a gazdasági válság hatására nem csak szponzori támogatásoktól esett el, de a várt állami normatívára sem számíthat, így elképzelhető, hogy meg kell válnia mintegy 80, nagyrészt megváltozott munkaképességű alkalmazottjától.

Nagy Géza, az Egyesület elnöke a következőket nyilatkozta: „A Park sikere és eredményei ellenére tarthatatlan helyzetbe került. Az év eleje óta küzdünk azért, hogy a válság hatásait csökkentsük, pályázatokkal és új szolgáltatások bevezetésével próbáljuk pótolni a kieső bevételeket. A gazdasági válság hatására azonban nem csak szponzori támogatásoktól estünk el, de olyan állami normatívától* is, amelyre majdnem 3 éve várunk a biztos és fenntartható működés érdekében. Az egyesület olyan helyzetbe került, amelyben a már elnyert támogatások és programok folytatását sem tudja biztosítani.”

ability3

Az Ability Park 2002 óta több százezer látogató számára tette megélhetővé a fogyatékos emberek élethelyzetét. Az elmúlt években sikeresen szerepelt a Sziget Fesztiválon és a Gyerekszigeten, hetekig látogatható volt a Millenáris Parkban, emellett több száz vidéki programot szervezett. A Magyar Formatervezési Díj mellett 2003-ban elnyerte a WYBA (World Young Business Achiever Award) társadalmi felelősségvállalásban nyújtott kiemelkedő szerepért járó különdíját, 2007-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendje Lovagkereszt díját és a Pannon Példakép Alapítvány díját, 2008-ban pedig a Szociális Minisztérium elismerő oklevelét.

Az Ability Park állandó kiállításként 2007-től a Jövő Háza Központban, majd 2008 júniusától (többek között a Tesco és a Procter&Gamble „Év támogatottja program” támogatásának köszönhetően) önálló helyszínen, a belvárosi Dessewffy utcában működött. Az Ability Park fogyatékos munkatársainak bérét nagyrészt a megváltozott munkaképességű alkalmazottak után járó állami bértámogatás fedezte, a működési költségek fennmaradó, évi közel 80 millió forintra rúgó részét pedig egyéb bevételeiből (jegybevételek, szponzori támogatások, céges képzések, rendezvények, kisebb projektek) próbálta kigazdálkodni a szervezet.

A foglalkoztatás többletköltségeinek finanszírozását biztosító állami támogatás elmaradása havi 4-5 millió forint kiesést jelent. Az állami források hiányában az egyesület csak a nemzetközi szinten is egyedülálló projekt megtartásában érdekelt befektetőkben és szponzorokban bízhat.

ability4

További információ:
Nagy Géza, elnök
Ability Park Egyesület
nagy.geza@abilitypark.hu,
+36-20-969-1543

* A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása többletköltségekkel jár. Biztosítani kell számukra az akadálymentes munkahelyet, a megfelelő munkahelyi  környezetet, a munkavégzéshez szükséges képzést, betanítást, valamint a folyamatos munkahelyi segítést, mentális szolgáltatásokat. Ezek biztosítását a jogszabály kötelező jelleggel előírja. Az ezzel kapcsolatos többletköltségek ellensúlyozására szolgálna az úgy nevezett költségkompenzációs támogatás. A költségkompenzációs támogatásra a magyar kormány 2006-ban, az akkor a feltételeknek megfelelő, pályázat útján kiválasztott szervezetekkel három éves szerződést kötött. Ezt a támogatást sem 2007-ben, sem 2008-ban nem hirdette meg a kormány, sőt 2009-ben a lejáró szerződések egy éves meghosszabbítása mellett sem nyitott lehetőséget azon cégek számára, aki egyébként a feltételeket teljesíteni képesek. Mivel ez a támogatás a nem bérjellegű ráfordítások akár 80%-ának megfelelő összeget jelent, így a korábbi ígéretekre alapozott üzleti tervet készítő foglalkoztatók esetében ez jelentős, akár havi több milliós nagyságrendű bevételkiesést eredményez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.