Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján

Tarka Magyar

sajtóanyag: http://tarkamagyar.blog.hu/2008/09/21/sajtoanyag

http://tarkamagyar.blog.hu

Több tucat civil szervezet összefogásával a 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációja szerveződik az erőszak és a kirekesztés ellen Budapesten. A szervezők százezres tömeget várnak 2008. október 4.-re az Erőszakmentesség Világnapjához kapcsolódóan meghirdetett békés vonulásukra, az Andrássy útra és a Hősök terére.

**

Békés törvénytisztelő állampolgárként meggyőződésünk, hogy tenni kell a kisebbségeket érő atrocitások és a kirekesztés ellen, ahogy az elharapódzó erőszak minden más formája ellen is. Sajnos úgy látjuk, hogy akiknek az lenne a dolguk, hogy megfelelő jog és közbiztonságot teremtsenek országunkban, nem tudnak a rendelkezésükre álló demokratikus eszközökkel hatékonyan élni. Ezért* a civilek összefogtak, és egy tömegdemonstrációval adnak hangot elvárásaiknak*. Ám egy ilyen megmozdulás csak akkor hiteles, ha nem a politikai haszonszerzés vezérli, és csökkenteni igyekszik, nem pedig elmélyíteni az országot sújtó megosztottságot. Bár örülünk, ha az erőszak ellen bárki felemeli a hangját, *a Tarka Magyar demonstráció szervezői nem tartják tiltakozásukhoz megfelelő eszköznek az erősen átpolitizált Chartát*.

Ezért úgy döntöttünk, hogy 2008. október 4-én, az ENSZ által, Mahatma Gandhi születésének évfordulója alkalmából meghirdetett Erőszakmentesség Világnapjához (október 2.) legközelebb eső hétvégi napon egy *békés vonulásra hívjuk mindazokat a honfitársainkat, akik erőszak- és megkülönböztetésmentes Magyarországon akarnak élni*. Meggyőződésünk, hogy az elmúlt időszak sorozatos atrocitásai és erőszakos, megfélemlítő eseményei után sokan egyetértenek azzal, hogy egy soha nem látott tömeget felvonultató tüntetés talán végre ráébresztheti az illetékeseket és a hazánkban történteket aggódva szemlélő külföldieket, hogy a Magyarok elsöprő többsége egy toleráns, békés Magyarországon kíván élni.

“Egy alulról jövő, de nagyon széles civil szerveződésnek van ma esélye arra, hogy egy nemes cél mentén olyan összefogást hozzon létre a súlyosan megosztott társadalmunkban, amely az árkokat temeti, és nem mélyíti. Itt az ideje, hogy felemeljük a szavunk és megálljt parancsoljunk a gyűlölködésnek! Október 4-én várjuk a fiatalokat és az időseket, a jobb- és a baloldaliakat, a hívőket és az ateistákat, mindenkit, aki hiszi, hogy a sokszínűség érték, és hogy az emberibb, élhetőbb Magyarország felé a nyitottság, az elfogadás és az erőszakmentesség útja vezet.” – mondta a demonstráció szóvivője.

A Tarka Magyar rendezvény forgatókönyve:

*2008. október 4-én 15:30-kor gyülekező* az Erzsébet téren, a *Gödör Klub*-nál.
A helyszínen a hasznos tudnivalókról Novák Péter, moderátor és Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője, az akció egyik kezdeményezője tájékoztat. Ezt követően elindul a *felvonulás az Andrássy úton*, a Hősök teréig. A *Hősök terénél*, az érkezőket fogadja a színpadon zenélő *Rácz Kati és a Flush zenekar, *akik a legutóbb történt durva atrocitások miatt nem tudtak ugyanitt fellépni, így most újabb lehetőséget teremtünk nekik. Ezek után felolvasásra kerül a *Nyilatkozat*, amely szerint hitet teszünk az Alkotmány 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett és elutasítjuk az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Végül a moderátor felkéri az egybegyűlteket, hogy a magukkal hozott *tarka* *anyagdarabokat*, ruhadarabokat emeljék a fejük fölé, amiről légifotók (daruról készült fotók) készülnek. Az eseményen *nem lesznek beszédek* és a szervezők nem is kívánnak lehetőséget biztosítani arra, hogy bárki felszólaljon. A résztvevők a helyszínen is kitölthetik és leadhatják a sajtóanyag mellékleteként is megtalálható Nyilatkozatot. A demonstráció tervezett vége 18 óra.

A szervezők felkérik a politikai élet valamennyi szereplőjét, hogy bár magánemberként szívesen látják őket, ne nyilvánuljanak meg az eseménnyel kapcsolatban, és kérik, tartsák tiszteletben a rendezvény civil tisztaságát.

Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári
jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

Eddig csatlakozott:
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Parlament Szövetség
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Godot kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Marom Egyesület
Mások internetes melegmagazin
Mély Mosoly Alapítvány
Mosoly Mozgalom Egyesület
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Pécs város Cigány Önkormányzata
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sirály
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Védegylet
Zöld Tett Társulás

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

http://tarkamagyar.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.