Nyílt levél a chat használóihoz

Kedves Chatelők!

A Tilos Rádió berkein belül komoly vita alakult ki a chatről.

Szeretnénk, ha tudnátok, hogy a Tilos Rádió 283 műsorkészítője nem kap semmiféle fizetést a munkájáért. A zenés és szöveges műsorok műsorkészítői a téma és a szabad rádiózás, vagy épp a zene iránti lelkesedésük miatt készítenek itt műsort. A műsorkészítők emellett havi tagdíjat is fizetnek a rádiónak, hogy annak gazdasági és politikai függetlenségét biztosítsák.

A műsorok személyes hangvétele és a magyar médiában szokatlan szabad betelefonálás, valamint a műsorkészítők közvetlen elérhetősége, megszólíthatósága (pl. a személyes műsorkészítői oldalakon található levélküldés funkció segítségével!) lehetőséget ad a hallgatóknak, hogy kritikáikat közvetlenül eljuttassák a műsorkészítőhöz.  A Tilos Chat rendszeres használói is fontos részét képezik a Tilos műsorkészítésnek. Azt szeretnénk kérni, hogy a műsorra vonatkozó kritikátokat lehetőleg ne sértő  módon fogalmazzátok meg, illetve ha a kritikai észrevételetek javaslat formában is kikristályosodik, akkor mindenképpen jelezzétek a műsorkészítők felé.

Mi, a Tilos műsorkészítői több, mint 17 éve tartjuk életben ezt a rádiót. Kérünk benneteket, hogy műsorainkat toleráns módon hallgassátok és a hozzászólásaitokat is igyekezzetek úgy megfogalmazni, hogy ne pusztán a nyers, durva kritika hassa át a Chat sorait.

Köszönjük a megértéseteket,

a Tilos Műsorkészitői és a Tilos Szerkesztősége

30 hozzászólás a(z) “Nyílt levél a chat használóihoz” bejegyzéshez

  1. Végre nyíltan is szó esett róla. A pár troll miatt sokan már nem is nézik műsor alatt a csetfalat, mert csak demoralizálja őket, pedig igen hasznos kommunikációs csatorna a műsorkészítőknek is.

  2. keheedves tilos..kedves csetelő pajtások és pajtásnők…valóban tulajdonképpen 5 frusztrált.megkeseredett élőlényről van szó.akik időnként ellehetetlenítik hogy a csetfalról pozitív.megerősítő energia sugározzék 1más..a stúdió..jah és persze az univerzum felé…így ez a levél 5 azaz öt! embernek szól…és hogy az 1ikük éppen a tilos munkatársa? hmm. nah béke

  3. kedves kutya,

    en mint nem csetelo, megkerhetnem hogy nevesitsd azokat akikrol beszelsz?

  4. sorry karolyi..de nem fogom..ugyanis nem szeretek fetrengeni a sárban..mindenki tudja.érzi sztem hogy meg lett-e szólítva a nyílt levéllel.vagy sem…és remélhetőleg örökre elmegy a kedve h a csetet frusztációs levezető eszközként használja.

  5. Tisztelt Tilos Műsorkészitők és a Tilos Szerkesztősége!

    Noha az Önök berkeiben nem vagyok járatos, úgy érzem, mintha rám is gondoltak volna egyik címzettként (tudom, akinek nem inge…), úgyhogy most kicsit hosszabban válaszolok, hátha több emberhez jut el mondandóm és talán jobban megvilágítom az álláspontomat.

    1. Úgy látom, Önök szerint az első és a második bekezdésben felsoroltak mentségül szolgálnak arra a sok-sok visszásságra, amelyeket bírálni szoktam a beszélgetős műsorok során: a tartalmi problémákra (nyilvánvaló felkészületlenség, hozzá nem értés, bújtatott reklám, folyamatos politikai részrehajlás, egyoldalúság, nem létező törekvés a tartalmi megújulásra), a formaiakra (késnek a műsorvezetők vagy nem szólnak, ha előre láthatóan elmarad egy műsor, nem gondoskodnak pótlásról), a stílusbeliekre (élő adás közebeni evés, cigarettázás, böfögés, mobilcsörgés), a technikaiakra (nyitott ablakon bejövő zaj, nem jól beállított mikrofon), a szubjektívokra (unalmas tematika, “rossz” zene). Rendben, mondjuk azt, hogy a rádió vállalja amatőrizmusát. De az szerintem elfogadhatatlan, hogy az amatőrizmus következménye erényként legyen beállítva, hogy a fenti a hibákra valaki azt mondja: így helyes, ennek így kell lennie, így kell maradnia. Ezzel egyrészt hallgatókat és támogatókat veszítenek. (Tudom, hogy néhányan azt válaszolják erre nagyképűen, hogy nem baj, mert ilyen hallgatókra és támogatókra nincs szüksége a Rádiónak.) Nagyobb bajnak érzem, hogy a rádió frekvenciaengedélye is veszélybe kerülhet emiatt. (Mert gyűlölik a szabad szellemiséget a Rádió ellenfelei – szól ilyenkor a sablonos ellenvetés.) Legyinthetnek erre, majd meglátjuk, mi lesz. Én mindenesetre jobban szeretnék egy működő és jó rádiót egy nem működő, magát mártírnak tartó rádiónál.

    A harmadik a legfontosabb: miért is kell így rádiózni? Az elvi meglátásom az, hogy egy közösségi rádió nem csupán a készítők közösségéé, hanem a hallgatóké és a készítőké közössen. Ha a műsorkészítők elzárkóznak a hallgatóktól, ha nem mutatnak szándékot arra, hogy nem csupán ORTT-kényszereire figyelnek, hanem más véleményekre is, ha közösségi befogadás helyett l’art pour l’art rádiózásra törekszenek, akkor ne hívják magukat közösségi rádiónak, ne nagyon számítsanak a közösség támogatására.

    2. A csetfalon zajló moderálás egyszerűen szégyenletes. Néha találkozom uszító hangnemmel, de akkor sem a moderátor, hanem a többi csetelő teszi helyre az illetőt. Többnyier azonban akkor találkozom kitiltással, amikor bírálatom vagy más bírálata úgymond “unalmassá” válik. Azaz (például a “kutya” nevű illető szerint) nem indokolatlan és megalapozatlan amit írok, hanem elveszi a helyet és a kedvet a szokásos hétköznapi, a műsorhoz nem kötődő locsogás elöl. Ilyenkor a megjelenő moderátor szinte mindig egyetért ezzel az állásponttal, és intézkedik, amely, lássuk be, azért mintha egy kis elfogultságot tükrözne. Ráadásul mindez éppen a Tilos hagyományával ellentétes.

    3. Tisztelt Műsorkészítők! Idestova több éve jelzem ezeket. Úgy érzem, nem magányos harcos vagyok, nem csak szűk réteg álláspontját képviselem, nem csupán öt bajkeverő közé tartozom. Felvetettem, hogy jó lenne a Rádiónál is egy “ombudsman”, aki a hallgatók nevében fogalmazna meg szakmai kritikát a műsorokkal kapcsolatban, és az időnként nyilvánosságra is kerülhetne, mint a Népszabadságnál. Még ha nem is lenne azonnali hatása, megnyugtató volna, hogy nem a “majdnem minden mindegy” állapota állandósult Önöknél.

    4. Végül pár szót írnék arról, hogy a nyers durva kritika mennyire hatja át a cset sorait. Köztudott, hogy az interneten nehezebb együttműködést kialakítani, mert nem lehet finom gesztusokkal szabályozni a kommunikációt. Emiatt általában durva stílusban folyik a csetelés: rövid és kemény mondatok íródnak le sajátos szlenget használva. Ezen nem lehet változtatni. Úgy vettem észre, hogy a cset többnyiere a beszélgetős műsorok alatt élénk, mert az elhangzottakat fűzik tovább a csetelők. Ha az elhangzottakkal minden rendben, vagy leköti a hallgatót, akkor inkább nem csetel. Ha valami problémája merül föl, akkor azt hajlamosabb szóvá tenni, hogy a csetelőktől megerősítést szerezzen vagyis vita- és észközösséget hozzon létre. Nem akarok most Habermasra hivatkozni, mindenesetre a kritika a társadalmi nyilvánosság egyik alapfunkciója. Lehet önmérsékletet kérni, de felesleges: nem ez a megoldás, hanem a demokratikus – és nem a látszatdemokratikus, formális – fórumok további bővítése, a nyitottság fokozása.

    Tisztelettel:
    egy hallgatójuk

  6. kedves gusztav és Többi Törzschatelők,

    szerintem:

    1. nem mentségül, hanem magyarázatképpen. a tapasztalat azt mutatja, sokan inkább hallgatnak személyes hangvételű, egyéni nézőpontokról szóló, eredeti műsorokat, még ilyen áron is, hogy a készítők nem médiaiskolában egyformára nevelt, a médium “hivatalos álláspontját” követő szakemberek, hanem lelkes amatőrök, akiknek néha bekapcsolva marad a telefonjuk, előfordul, hogy késnek az adásból, sőt még arra is biztos volt példa, hogy valakinek rossz napja volt, és gyengébb műsort csinált. senki nem gondolja ezeket erénynek, vagy hogy így kéne maradnia, ám kialakult egy közösség, akiknek úgy tűnik, az előbbiek fontosabbak az utóbbiaknál.

    2-3-4. a rádió életében mindig kiemelt szerepet töltöttek be a hallgatók, nagyon fontos minden, a rádió működésével kapcsolatos visszajelzés, kritika, javaslat. a témaindító levéllel ellentétben én azonban úgy gondolom, ehhez NEM A CHAT A MEGFELELŐ FÓRUM! mint azt te is elismered, a chaten műfajilag a nyers, durva stílus a jellemző. ez a forma alkalmatlan arra, hogy úgy közöljön kritikát, hogy azt a címzett ne fikázásnak, beszólásnak, öncélú kötözködésnek vegye, hanem komolyan elgondolkozzon rajta, és real-time beépítse a műsorba. nem beszélve arról, hogy annyira gyakran zuhan a chat színvonala a tengerszint alá, hogy nem is várhatja senki, hogy itt keressen a műsorkészítő építő jellegű kritikát, még ha néha akad is.

    azt szeretném tehát kérni minden, a Tilos Rádót jobbítani szándékozó, kreatív ötletekkel és jogosnak érzett kritikával (vagyis nem szubjektívekkel, mint pl. “szar a zene”, “unalmas a téma”, ezeknek semmi értelme, azért vannak ezek, mert a készítő ezeket szereti / ezeket tartja érdekesnek / ebből készült fel / ezek kapcsolódnak a témához, vagyis egy chates böffentés nyilván nem fogja megváltoztatni az adásmenetet) bíró chatelőtől és hallgatótól, hogy az ilyen jellegű megnyilvánulásokat e-mailben, a SZERKESSZ@TILOS.HU címre küldjék, így a műsorkészítőknek is lehetősége nyílik érdemben foglalkozni velük. a chatet pedig használjuk arra, amire ki lett találva, hogy mindenki hozzátehesse a magáét a műsorhoz, színezhesse, kiegészíthesse, pontosíthassa (lásd még: betelefonálás), de azt senki ne higgye, hogy a chaten keresztül szerkesztheti is a műsort.

    zphd

  7. 17évig voltam a tilos hallgatója/támogatója

    most hirtelen nem értem, hogy vajon miért nem nyilváníthatok véleményt a tilos műsorairól épp az adott műsorban

    azt se értem, hogy mióta ennyire ördögtől való dolog a chat, csakhogy nem kértek illetékbélyeget ahhoz, hogy véleményezni lehessen

    cserébe mindemellett név és indok nélkül bannoltok hallgatókat, esetenként tömegesen

    külön sajnálom, hogy a “tilos” frontot nyitott a “csetelőkkel” szemben

    kár, hogy így szakítunk, szép 17év volt, azt köszönöm, most viszont elűztetek egy hallgatót/támogatót

  8. Én azt gondoltam, hogy a chat funkciója eredetileg az, hogy a hallgatók egymás között megbeszéljenek bizonyos, egymást érintő dolgokat, mind zeneileg, vagy az éppen aktuális műsorvezető bevonásával. Esetleges tapasztalatbeli megnyilvánulásokat is szóvá tehessenek ott. A chat funkciója, szerintem a beszélgetés. Az igen zavaró, ha egy egy “idióta” megzavarja ennek az összhangnak a folyamatát és trágár megjegyzéseket tesz a rádióra vagy az éppen jelen levőkre és műsorkészítőkre. De az hogy ez ennyire felháborítson mindenkit, az már igen érdekes. Tehát nem kell felvenni ezeknek a “nemnormálisoknak” a véleményét. Akinek építő kritikája van az korrekt módon jelzi azt a műsorkészítőknek ill. vezetőknek. Tehát nem elmebeteg módjára beszólásokat tesz. Szóval el kellene gondolkodni, hogy kik miatt is zajlik ez a fajta “háború”??!!
    Érdekes dolog, hogy pár ember ekkora zűrzavart tud kiváltani, mikor figyelemre sem méltóak és mégis itt foglalkoztok vele. Lehet az én meglátásom nem megfelelő, de én így látom. A rádiót úgy is az hallgatja akinek tetsztik ez a fajta szellemiség ami átjön, akinek meg nem az tehet egy szívességet… szerintem…

  9. dag,

    ha én űztelek el, gondold át újra, a “szerintem” bevezető arra utalt, hogy nem a rádió hivatalos álláspontja ez, hanem az enyém. megpróbálom elmagyarázni mégegyszer, amit nem értesz (ígérem utoljára):

    technikailag jelenleg semmi nem akadályoz abban, hogy véleményt nyilváníts a műsorról a műsorban. a _kérésem_ arra vonatkozott, hogy ezt ne a chaten tedd, mert nem azt a célt éred el vele, hogy jobbítasz a műsoron, hanem elveszed a műsorkészítők kedvét a műsorkészítéstől, elsősorban a stílus miatt (itt most élnék az “akinek nem inge…” fordulattal). persze fontos kérdés, hogy mi a célod a véleménnyilvánítással.

    a “tilos”-t az különbözteti meg a “csetelők”-től, hogy előbbi a nevét adja a chathez, szemben az utóbbival, az ott megjelő tartalmat a “tilos”-sal azonosítják, nem a “csetelők”-kel, akkor is, ha az a “tilos” számára vállalhatatlan. ezért a “tilos” megpróbál párbeszédet kezdeményezni a “csetelőkkel” annak érdekében, hogy a közös játszótéren, amit a “tilos” épített, a “tilos” is jól érezze magát, és magáénak érezze azt. pedig lehetne szó nélkül bannolni is, vagy kivágni az egész chatet a francba.

    véleményezni lehet és kell is, de nem ott és nem úgy. szerintem.

  10. zphd

    nehogy véletlenül magadra vedd amiket írtam, jól tudom, hogy te ugyanúgy nem a “tilos” vagy, mint ahogy én se a “csetelők”, lásd idézőjelek

    sokkal régebb óta rágjuk már ezt a gumicsontot, azt hiszem a kérdésnek minden oldala megvilágításra került, nem hirtelen felindulásból és nem is könnyen döntöttem úgy ahogy

  11. Na ez gyelemremeltóan szelektív érzékenység.
    Akinek a tilos-chat leginkább bicskanyitogató posztaji köszönhetőek, halalosan megsértődik az alábbi szövegen:

    “Kérünk benneteket, hogy műsorainkat toleráns módon hallgassátok és a hozzászólásaitokat is igyekezzetek úgy megfogalmazni, hogy ne pusztán a nyers, durva kritika hassa át a Chat sorait.”

    No commnent.

  12. pendrgn

    ha rám célzol, akkor valamit mélységesen félreértesz, de azt hiszem ebből már itt is fölösleges post-loop-ot generálni

  13. Kár, pedig épp kezdett értelme lenni a vitának.
    Igen, valóban rád gondoltam.
    Orulnek, ha megmagyaráznd: mi volt itt a felreertheto!

  14. pendrgn

    “Orulnek, ha megmagyaráznd: mi volt itt a felreertheto!”

    ez:

    “Akinek a tilos-chat leginkább bicskanyitogató posztaji köszönhetőek, halalosan megsértődik az alábbi szövegen:

    “Kérünk benneteket, hogy műsorainkat toleráns módon hallgassátok és a hozzászólásaitokat is igyekezzetek úgy megfogalmazni, hogy ne pusztán a nyers, durva kritika hassa át a Chat sorait.””

  15. Nade, mos’ komolyan:
    a helyén kellene kezelni a dolgokat,
    a cset az az ami: cset, chat, csevegés.
    Nincs neki fajsúlya.
    Vannak műsorkészítők akik “könnyedén kiválogatják az ocsú közűl a tiszta búzát”. És vannak akiknek ez nem megy.
    Ez utóbbiak egy részének már rutinná vált amit a másik részüknek ajánlanék, ne foglalkozzanak a csettel.
    Akinek komoly mondanivalója van számukra az úgyis talál más csatornát.
    Egy biztos: nekem hiányozna a cset ha a magamfajta faragatlan alakok miatt megszüntetnék.
    Mint ahogy az is biztos hogy ha egy szigorú protokoll szerint kellene használnom a csetet, akkor nem használnám, mer’ az már nem lenne cset…

  16. dagonya,

    személy szerint az én érzékeny kis lelkemet sokszor bántotta, az a full negatív hozzáállás, ami jött felőled. kicsit csodálkozom, mert ennyi év Tilos-hallgatás után leeshetett volna, hogy a pozitív gondolatoknak sokkal nagyobb erejük van, mint annak:szar a zene (pl.)

  17. elliot

    ennyi év után nekem az esik le, hogy a rádió zártkörű lett és a vezérelv lassan csakis a hárítás, az akolmeleg megtartása. nagyon jól tudod, hogy pl. a ti műsorotokkal szemben megfogalmazott kritikám távolról sem arról szólt, hogy “szar a zene”, de ebbe a kontextusba már sajnos a pozitív gondolatok beemelését épp annyira reménytelennek látom, mint a személyeskedés mellőzését, aminek meg már sajnos nem látom értelmét.

  18. dag

    félreértesz. engem mindig zavar, ha valaki folyton csak a rosszat veszi észre.fröcsög.beszól.oltogat.ez olyan átlagos itt nálunk (MO.). könnyű csinálni, rááll a szánk.Te az esetek 90%ában ezt teszed.mondjuk én már megszoktam, úgy vagyok veled, hogy csináld, ha téged ez hajt, mosolygok, lapozok.és persze ha nem is mindíg, de szokott igazad lenni.
    én abban reménykedem, hogy ez az egész negatív mentalitás eltűnik innen.úgy értem, a hazámból.éltem külföldön, és folyamatosan külföldiekkel dolgozom. csupa pozitív energia. és persze honfitársaink is egyre többen…
    szerintem hallgasd még a rádiót, nem ezért, csak úgy.ha már ilyen régóta hallgatod.adakozni nem kell, ha nem akarsz, csak DAGONYA, NE MENJ EEEEEEEEELLLLLL!!!:)

  19. Én mint fő bannkérdés egyeseknek, közösség szétzúzó, kritikátlan tömeg és csetalkalmatlan, viszont TILOS hallgató( otthon és bocs de autóban is csak ez van).
    Kissé kérdéses számomra az egész polémia a csetelőkhöz szoló nyíltleveléhez a stúdióbol feladva.
    1 Csetelhetek? Szabadon? Igen!
    2 Névnélkül? Szabadon? Igen!
    3 Névvel? Szabadon? Igen!
    4 IP vel? Szabadon? Igen!
    5 Csetelhetek? Szabadon? Névnélkül? Szabadon? Névvel? Szabadon?IP vel? Szabadon?
    6 TILOS BIZTOS?

    Tematikus bannhetet kellet volna anno létrehozni műsorokon át, aztán lehet hogy máshogy alakul.
    A szocreál féle jó hallgató, jó csetelő biztos buksisimogatást is kaphat, de egy magamfajta bannt csak nevelői szándékkal, még meg is fogom/ja/ érteni, de ettől még nem biztos hogy jobb lesz bármi is a környezetünkben.
    Bannünk élő szocializmus.
    Akit megbántottam az érezze magáénak, akinek meg nem inge az meg öltözködjön már fel!
    UI:Neten egyre több a közösségi rádió.
    Jó lesz figyelni, hátha másként készitik.

    Mély tisztelettel mindenki iránt.
    Kunbéla

  20. Szeretnék felvetni pár gondolatot, bár nincs túl sok közöm a tilos chathez.
    Miért csak webes felületen lehet elérni a tilos chatet (tényleg csak így lehet?) Tudtommal van #tilos irc csatorna is, de nem tudom, hogy a műsorkészítők használják e, de ez mindenesetre nem azonos a webes chattel. Rendben, szükség van a webes hozzáférésre, mert nincs mindenkinek irckliense, stb. De ha valaki gyakran csetel itt akkor kényelmesebb lenne irckliensből. Ott pl. könnyűszerrel lehet (ignorolni) figyelmenkívül hagyni xy hozzászólásait, igaz ez csak akkor célszerű, ha az illető egyetlen hozzászólása sem érdekel. Aztán lehetne több csatorna. Akár saját irc szervere is lehetne a rádiónak.
    A tilos chat szerintem elsősorban az éppen adásban lévő műsorhoz szorosan kapcsolódó hozzászólások (beleértve a durva, illetlen stb véleményeket is), kérdések helye kellene hogy legyen. Nekem még csak van időm kiszűrni ezeket, de a műsor készítőitől nem várható el, hogy bokros teendőik közepette még ennek is szenteljenek időt. A műsorhoz nem kapcsolódó beszélgetéseknek szerintem itt nincs helye, bár néha el-el olvasgatom annak ellenére, hogy semmi közöm hozzá és nem is érdekel. Ha több csatorna/szoba lenne akkor lehetne egy külön a műsornak, egy a rádiónak, egy általános chat vagy amit akartok. Ami pedig a műsorhoz kapcsolódó negatív, durva, trágár vagy nem építő jellegű hozzászólásokat illeti: ezeket kitiltani nem célszerű, mert torz kép alakul ki. Van akiből a műsor indulatokat vált ki. Lehet olyan hallagtó is aki nyugodtan sem fogalmazna másképpen. Én kíváncsi vagyok ezekre is.

  21. Asszem eccerű dolog ez…
    Nem szeretem a “barátokközt”öt oszt nem is nézem. Ha “szar a zene” másik rádijót keresek vagy a vinyóról mazsizok. De nem fikázok és nem oltom le azt az embertársamat aki dolgozott azon h valamit adni próbáljon a népeknek, vagy akár csak önmagát szórakoztatja. Tudom én azt ha jó műsor van és meg is hallgatom. Ha meg nem jó, akkor nem…
    Eccerű szakács vagyok oszt az én főztöm se ízlik egyformán mindenkinek. Nnna! Nem kő itten negatívkodni…

  22. Egyet kell értenem szobakutyával akinek nem inge….:)
    Amúgy meg Tilosban szép az élet!
    Azok akik pedig azért járnak a chat falra hogy marhaságokat beszéljenek menjenek valamelyik kimondottan chet oldalra vadulni !
    Nah szép napot:)

  23. A chat-elésről általában: úgy vélem az írásbeliség nem a primer indulatok terepe. Addig, ameddig valaki leír egy gondolatot, szükségszerűen többször átfogalmazza, tehát a leírt mondat mindenféleképpen több szűrőn megy keresztül. Ennek a végeredménye már nem egyenértékű egy kibuggyant indulatszóéval. A véleménynyilvánításra is érvényes a demokrácia alapszabálya, amellyel a mások jogait, emberi méltóságát nem korlátozhatom. Ez az írástudók felelőssége!

    Meggyőződésem, hogy ez is (mármint az internetes csevegés), csak úgy, mint a közlekedés a társadalom általános állapotát tükrözi; a közlekedés még inkább megjeleníti, mert az folyamatos aktivitás, s – óhatatlanul – mindenkinek saját személyiség-jellemzői nyilvánulnak meg benne.

    Ha, a szabályok betartása mellett valaki a szabályok áthágásával jut nálam előnyösebb helyzetbe, az engem frusztrál, s ez eleddig nem fásított el, mindig frusztrációként is élem meg.

    Vajon, lesz-e még lehetőség ebből az őrült egérversenyből kimenekülni?!

    Elnézést kérek, ha fenti soraim didaktikusnak hatnak, sajnos az alapok sérültek, és sok minden ezek manifesztációja csupán.

    UI.

    Végig olvasva ezt az oldalt, úgy látom, hogy megmaradt a normális közlési módok keretein belül.

  24. Üdv!

    Vajon a chaten egymás k** anyázása a chat etikett része.vagy én vagyok túl érzékeny erre? Moderátorok dísznek vannak?
    Éljen a Tilos!

  25. Csodálatos a műsor végre valami okos is a Tilosban

  26. Nem-e volt egy kiszűrőgomb, vagy miafene a nemtetsző csetlegességek ellen?
    Személyem csupán az épp elhangzottakhoz keresett és talál is többnyire infót, a csevegésben nem vala érdekeltségem. Egy ideje viszont nem látom a tartalmat, vagy hogy is mondjam – meglehet ki lettem rúgva, anélkül, hogy beléptem volna.

  27. Nem-e volt egy kiszűrőgomb, vagy miafene a nemtetsző csetlegességek ellen?
    Személyem csupán az épp elhangzottakhoz keresett és talál is többnyire infót, a csevegésben nem vala érdekeltségem. Egy ideje viszont nem látom a tartalmat, vagy hogy is mondjam – meglehet ki lettem rúgva anélkül, hogy beléptem volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.