A Tilos továbbra is adhat – az NMHH közleménye

A cink.hu-nak címzett NMHH közlemény szerint:

“Megtévesztő címmel jelent meg a Tilos Rádióval kapcsolatos hír több sajtóorgánumban.
 
A valóság az, hogy a Tilos Rádió az általa kérelmezett ideiglenes frekvenciahasználatra vonatkozó szerződés birtokában – amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával megkötöttek – a rádió zökkenőmentesen folytathatja tevékenységét az eddig is használt, Budapest 90,3 MHz frekvencián. Ez biztosítja, hogy a rádió hallgatói a frekvenciahasznosítási pályázat időszakában továbbra is folyamatosan elérhetik a Tilos Rádió adásait.
 
A most eredménytelenül lezárt pályázattal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a pályázó valóban alakilag több ponton hiányos vagy hibás pályázati anyagot adott le a hatóságnak, így – egy korábbi bírósági döntés értelmében – a Médiatanácsnak nem volt módja érvényes pályázatként elbírálni a pályázó dokumentációját.
 
A hatóság minden pályázó esetében egyaránt az adott pályázati felhívásban, illetve a médiatörvényben szereplő előírások mentén bírálja el a beadandó dokumentációra vonatkozó alaki és tartalmi követelményeket az egyenlő bánásmód és a jogállamiság elvét követve.

Amennyiben a Budapest 90,3 MHz frekvencia hasznosítására kiírt pályázat eredménytelen lesz, a pályázat az esetleges bíróság jogorvoslat zárultával vagy a jogorvoslati határidő elteltével újra kiírható lesz, amelyen természetesen a Tilos Rádió is indulhat.”