06.12. – a Maraton 7. napja képes beszámoló

★JÚNIUS 12., CSÜTÖRTÖK★
►BRINGÁS NAP◄
2014-maraton-25

Köszönjük szépen a fellépőknek, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!

Ez az este úgy sikerült nagyszerűen, hogy egy csomó minden nem is úgy lett, ahogy elterveztük. A nagyon érdekes mutáns bringás felvonulást, ill. érkezést sokkal korábbra kell legközelebb időzíteni, hiszen a beindult kerti koncertek idején kicsit méltatlanul szorultak a háttérbe, s már nem volt mód a legérdekesebb konstrukciók bemutatására sem.A bevonulás közben ugyanis a méltán népszerű ef.Zámbó játszotta be a teret.

bic1Sajnos nem jött el az „Én és a bringám” fotós csapata, egyelőre nem tudjuk miért, hiszen jó előre meg volt beszélve a dolog, és igen sokan számítottak rájuk. A többi dologgal már semmi baj sem volt, jól sikerült, pl. az I. Tilos Cargo Alleycat, s a kerti színpadon maga Sinya adta át a nyereményeket a három dobogósnak.

bic3

A pörgős naphoz méltó zenét produkáltak a nap fellépői, s a feszített program ellenére a Deep’art még ráadást is adott. Az est kellemes meglepetése a Chevromandala Transit Ride volt, autentikus rockabilly műsorával. Óriási hangulat, frenetikus siker.
A Haza és Haladás chilis bab-ja annyira finom és kelendő volt, hogy nem érte meg a tombola kezdetét sem, de a vega indonéz sült rizs is nagy sikert aratott.

bico Arany Egysebességes, a nap főnyereménye

A Tombola egészen eksztatikus érdeklődés mellett zajlott, hiszen az első és egyetlen Tilos gördeszka után gazdára talált a Tilos Aranysakál Egysebi, a kifejezetten ez alkalomra készített, vadonatúj csodabringa. Általában nem említem külön, ám most mégis: az adománypult történetének legnagyobb eredményével zárt.

Köszönjük szépen az adományaitokat,
amiből ezen a napon 1.183.000 Ft jött össze.

bic2

Így a vége felé asszem, már illendő megemlíteni a minden eseti ingyenes bringaszerviz szolgáltatóját, aki amikor nem maratonozik, éjjeli bringamentéssel foglalkozik. Ugyancsak mindvégig működik az ingyenes fodrászat, tegnap volt gyógy-masszőrünk, a Recikli csapat pedig fantasztikus óriáspalacsintákat készített mezőgazdasági tárcsán. Nagyon klasszak a kerékpáralkatrészből készült „alkatréxerek”, és tele vagyunk ilyen kedves, érdekes dolgokkal.

   Köszönjük szépen az önkéntesek önzetlen munkáját:
Kóczán Czinó Andrea, Schtrausz Ágnes, Kozári Zsuzsa, Nagy Anita, Fülöp Viktória Indi, Jóna Andrea, Uganda, Szájmon, Nixon, Levi és Carlos.

bic4

_______________________________
_____________________
_________
NAPI KRÓNIKA

II. Mutáns Bringa Felvonulás! Gyülekező: 17:45-től a VIII. kerületi Mikszáth-téren, indulás 18:00-kor, rendőri felvezetéssel. Tervezett útvonal: Mikszáth tér – Dohány u. – Dürer Kert.
https://www.facebook.com/events/655509827862841/

19:00 Tilos adománygyűjtő Goldsprint a Roxal Fixi Clubbal-Mc-Buppa-Voxa és dj Petával www.royalfixiclub.hu

18:00 Én és a Biciklim fotózás
https://www.facebook.com/enesabiciklim

I. Tilos Teher alleycat!
Gyülekező 17:45 a Városligeti Kressz pályánál a Közlekedési Múzeum mögött, start 18:00
https://www.facebook.com/events/1482017212015541/

II. Mutáns Bringa Felvonulás!
Gyülekező 17:45-től a VIII. Mikszáth-téren, indulás rendőri felvezetéssel
https://www.facebook.com/events/655509827862841/
18:00 tervezett útvonal: Mikszáth tér – Dohány u.- Dürer-Kert.
Az egész nap ceremónia mestere a Babilon nyulai kerékpáros egyházfője: Dávid Ferenc
https://www.facebook.com/babilonnyulai

≡KERT:
19:00 ef.Zámbó
20:00 Deep’art
21:15 Chevromandala Transit Ride

20140612_212451-MOTIONLiberation animált gifjei a napról 🙂

≡KISTEREM:
22:00 Karcosok Klubja
● Qcee

● Slicz
● Vektor
● Richard Rivez
● dr Opposite
● Peta

≡DJ-k:
22:00 Minek
00:00 Nixon
01:30 Richard Rivez

≡BOGRÁCS:
Haza és Haladás: Texasi chili con carne

cz

Pergő képek: Vega indonéz sült rizs

_____________________
_________

Nézd meg a Maraton ajándéktárgyait!

Tilos Rádió Maraton 2014
Maraton 2012. június 6-14. Dürer-kert
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Mi a Maraton? – Itt találod a választ az összes kérdésedre!