A TÁNCHÁZ NAPJA 2014. 05.10.

42 éve született meg a táncház a Liszt Ferenc téri Könyvklubban.
Három éve ez a táncházasok ünnepe.
Egész napos program városszerte.

A Tilos Rádió Népzene élő programja a Táncház Napján
Helyszín: Gólya Presszó, Közösségi Tér
Budapest, VIII: Bókay János utca 34.

18 óra – Filmvetítés: VAGABOND (2003)
Szomjas György játékfilmje a táncházról – benne olyan szereplőkkel, akik azóta lettek közismertek,
és olyan nagyjainkkal, akik azóta már csak a mozgóképen élnek…

20 óra – Táncház – tanítás és mulatság: TRIÓ SZILENÁD

23 óra (vagy később, de sokáig) – DJ QTEWLY (Tilos Népzene)
Kalandozás a világ népzenéi és a népek világzenéi közt, olykor pálinkával

1453430_545848812161605_1334707672_nKöszönjük a következőknek:

Szomjas György filmrendezőnek és
Rosta Katalin producernek – a Vagabond filmért
Horváth Ádámnak a Trió Szilenád név nagylelkű átengedéséért és a zene-tánc megszervezéséért
Köszönet a  zenészeknek (legalább 6 zenekarból):
Hegedű: Mészáros Erzsi, Kiss Balbinát Ádám, Simó Csongor
Bőgő: Éri Kati,Daniss András Kongó,Soós László
Kontra: Maruzsenszki Andor
Tambura: Csasznyi Imre
Tánc: Bősze Tamás
A közönségnek, hogy a zenészekben mindvégig fenntartották a szilaj muzsikáló kedvet…
S nem utolsósorban a Gólya csapatának, hogy nem fogytak ki az inspirációból…
FOLYTASSUK!
Keszthelyi Imre
Tilos Rádió, Népzene