Norvég Civil Alap – beszámoló

A Tilos Rádió (tkp. a működtető Tilos Kulturális Alapítvány) 2013-ban, a Norvég Civil Alap pályázatán támogatást nyert közösségi rádiós oktató projekt megvalósítására, amelyben a sajókazai Dr. Ámbédkár gimnázium roma diákjait tanítjuk közösségi rádiózni, ill. a vállalás része a Tilosban egy gyakorlóstúdió, Sajókazán pedig egy igazi rádióstúdió felépítése.

A terv már jó ideje megfogalmazódott, de anyagi lehetőségek hiányában korábban nem tudtunk belevágni. Hiába a sok önkéntes vállalás, hiába a lelkesedés, Sajókaza bizony távol van, az utazások egy vagyonba kerülnek, s két stúdió berendezései, hangtechnikája, szigetelések, bútorok, infrastruktúra úgyszintén.

Az elnyert pályázati támogatás révén az egykori bányászfalu fiataljai kezébe kerül egy új kommunikációs eszköz, amellyel a Dr. Ábmédkár iskola progresszív szellemisége eljuthat másokhoz is, a megvalósuló rádió közösséget és demokráciát épít, tanít, szórakoztat, vitára, gondolkodásra sarkal, s a társadalmi szolidaritást ösztönzi. Mindezeken túl a speciális környezetben oldja a társadalmi, etnikai feszültségeket,

Talán kissé patetikus szavak ezek, de mi tényleg komolyan gondoljuk ezeket.

Az oktatás komplex, hiszen egy közösségi rádiósnak szinte „allround” munkatárssá kell válnia: kezelni a technikát, szerkeszteni, riporterkedni, az anyagokat editálni, megvágni, zenéket hozzászerkeszteni, ill. az élő műsorokat lebonyolítani. No és pályázatokat írni, hivatalos levelezést bonyolítani, a törvényi, jogszabályi dzsungelben nem eltévedni..etc.

Nagyjából már félidőben vagyunk, számos alkalommal tartottunk oktatást Kazán, jöttek ők is sokszor Budapestre, most pénteken, szombaton szintén nálunk jártak.

Hogy kb. el tudjátok képzelni, mi is történik ilyenkor, leírom az utolsó hétvége eseményeit.

Pénteken kisebb csoportokban beültek a Honthy és Hanna műsorába megfigyelőként, miközben a többiek fele Levivel (Szakácstolvaj) a gyakorló stúdióban dolgozott, a másik felük, pedig S. Kállai Szilvivel (A Szőnyeg alól) elméleti képzésben vettek részt. A csoportok aztán forgószínpadszerűen cseréltek.

Szombaton hasonló történt: az elméleti megalapozást Pálfi Balázs (Szappanopera Helyett) vezette, a zöld stúdióban, Horváth Ádám (Szlovák kapcsolat) zenei stílusokról, válogatási elvekről magyarázott, Levi pedig továbbra is a gyakorlati stúdiózást oktatta reggel 9:30-tól 16:30-ig. A stúdiózás teljesen elvarázsolja a gyerekeket, szinte képtelenség kiimádkozni őket a stúdióvá átalakított, volt dohányzó helyiségből. Rengeteg fotó készült eddig, nemsokára mutatunk belőlük.

A diákok egyébként hosszas brainstormingon választották ki a rádiójuk nevét, amely végül Csak Rádió lett (Csakra…? Ne felejtsük el, hogy a Dzsaj Bhim közösség által létrehozott Dr. Ámbédkár gimnázium bár világi, de keleti, buddhista elvek alapján működik)

A következő hónapban össze kell raknunk a sajókazai stúdiót, amely egy vastag-, vályogfalú, felújított parasztházban lesz, és onnantól a képzés súlypontja áthelyeződik Sajókazára.

Az itthoni gyakorlóstúdiót Juditnak (Drágám, hol a vacsorám), Levinek, Sztyeppnek (Szikvíz), Pistixnek (ex Honthy és Hanna), Dósa Marcinak (a stúdió rendszergazdája), és Norbinak (Gyűlöletbeszéd…műsor) köszönhetjük.

A már említettek mellett az eddigi elméleti előkészítésben részt vettek: Csík Juci (Szőnyeg alól), Gingerina (Vosztok), Győri Csilla (Pergő képek), Judit, Gerló (Idegenszív, Honthy és Hanna), Kronauer Ádám (Pergő képek).

DJ Doppler is szívesen jött volna, ill. még van néhány jelentkezőnk, akikre számítunk a második, még fontosabb etapban.

Feltétlenül meg kell említenünk az Ámbédkár iskola részéről delegált projektkoordinátort, (a sokatok által ismert) Dada Suzyt, aki óriási lelkesedéssel és kivételes empátiával szervezi a diákokat.

papo

egyberakva