Ajándékok az Oltalom gyermekeinek

Köszönjük szépen minden kedves hallgató adományát, aki az Oltalom Karitatív Egyesület karácsonyi gyűjtésében segített!

2013-Karitativ-01

Alább olvashatjátok a Nő a tükörben blog szerkesztőinek levelét:

Az Oltalom Karitatív Egyesület a Tilos Rádió és a Nő a tükörben számára is fontos “azonosulási” pont – az ő tevékenységük számunkra fontos és követendő. Ezért esett a választás arra, hogy az ő gyermekintézményeik számára gyűjtsünk adományokat.

2013-Karitativ-08A Nő a tükörben pszichológia blog mögött tanácsadók, pszichológusok, segítő szakemberek vagyunk, akik számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, az, hogy a saját szerepünkből tegyünk a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséért. Értékrendünkben, elkötelezettségünkben közel áll hozzánk a Tilos Rádió – így merült fel az együttműködés gondolata.

A FB-on megtaláltuk Iklódy Lászlóné kérését, miszerint szeretnék megajándékozni a  térségükben élő ovisokat, iskolásokat, akiknek más esélyük nem nagyon van “igazi” karácsonyi ajándékokra – és szívesen fogadnának adományokat – játékokat, könyveket. Itt a honlapjuk: http://www.galilea.hu/index.html

Felvettük a kapcsolatot – elindítottuk a gyűjtést. A Tilos Rádió volt a bázis – oda érkezhettek éjjel nappal az adományok. A gyűjtés december 21-ig tartott – így esélyes volt, hogy az ajándékok még karácsony előtt eljussanak a gyerekekhez. Nagyon sok adomány érkezett – sokféle motivációjú, státuszú ember mozdult meg. Volt hogy kisgyerekkel érkeztek családok – akik elköszöntek az adományozott játékoktól és jó utat kívántak neki :), volt hogy apuka-anyuka fésülte át a már kamasz gyerek régóta pincében álló régi játékait, könyveit és hozta el – egy későbbi jóváhagyásban bízva :).

2013-Karitativ-05

December 21-én  feljöttek Kisvárdáról a Tilos Rádióba a Iklódy László lelkész és felesége, hogy elvigyék az összegyűlt ajándékokat. Egy autónyi játék, ajándék gyűlt össze.

2013-Karitativ-09Hoztak ajándékot a Nő a tükörben-nek és a Tilos Rádiónak is – házi készítésű lekvárt és angyalkát, amit a gyerekek csináltak. Nagyon megható volt :'(

Bóta Tímea és Fehér Erika

2013-Karitativ-04

2013-Karitativ-10