Kedves IT csapat! – a kuratórium levele

Kedves Hajdú Éva, Károlyi Laci, Barkóczi Dávid, Elek Márton, Farkas Sándor, Gergely János, Rónyai Marci, Lángh Dániel, Kántor Tibor, Kárpáti László, Tóth Szabi!

A Tilos Rádió tagsága nevében fogadjátok nagyrabecsülésünket és köszönetünket a megújult Tilos-honlapon végzett hatalmas munkátokért!

Mindez így, bár elég hivatalosan és kissé patetikusan hangzik, mégis egy mondatban összefoglalja mindazt, amit gondolunk. A kuratórium tagjai között ugyan nincs informatikus, ám korábban többen is megtapasztaltuk, hogy egy ilyen volumenű feladat megtervezése, szervezése és megvalósítása mekkora munka: az ezer szempont, kívánság, ötlet, kifogás, javaslat figyelembevétele, a sokféle szakértelem és habitus összehangolása, egy irányba terelése, a buktatók, rejtett aknák elkerülése, a viták elsimítása mennyi odafigyelést, törődést és elkötelezettséget jelent. S, ha hozzátesszük azt a kiemelkedő fontosságú tényt, hogy mindezt nem egy hierarchikus, fizetésért dolgozó munkahely, hanem fizikailag egymástól távol tevékenykedő, a „hivatalos” munkájukat mindeközben magas szinten ellátó önkéntesek produkálták, akkor csak csodálni lehet az egész folyamatot és az eredményt.

A Tilost, mint rádiót, és mint önfenntartó, progresszív közösséget létezésének első percétől a hozzátok hasonló, nagyszerű emberek vitték a vállukon, bizonyítva a két évtizede civil, társadalmi kísérletnek indult „projekt” életrevalóságát, megkerülhetetlenségét.

Tudjuk, hogy a nagy vállalás első – bár legfontosabb – fejezete zárult le, és tudjuk, hogy további komoly terveitek vannak, ezekhez kívánunk sok erőt és kitartást!

Köszönjük, hogy velünk vagytok!
Jó, hogy köztünk vagytok!

A Tilos Kulturális Alapítvány Kuratóriuma
2013. december 28.