Maraton 8. nap – beszámoló – 06.14.

ROMA NAP

2013-maraton-roma1

A rettentő dinamikus, Forgószél Csík Juci szervezte naptól tartottunk kicsit, mert Jucitól infókat, részeredményeket megtudni majdnem lehetetlen, de aztán megnyugodhattunk, mert eszméletlen délutánt gründolt nekünk, amelyet hol a bogrács mellől, fakanállal a kezében, hol a színpadról mikrofonnal el is kormányzott becsülettel. Ez utóbbi eszközre, egyebek iránt nem lett volna szüksége, mert aki már hallotta őt, amint kiereszti a hangját…. Rodrigóék Független színháza bátor és meglepő vállalkozás volt a fergeteges iramot diktáló zenekarok pauzájában, miközben a háttérben szerényen készülődött a maratonok nagy kaja-slágere: Vidatóni harcsapaprikása. Volt persze Szőnyeg alól különkiadás, Kovács Ádám hangpostája is, majd a sikeres tombolahúzást követően megtelt a nagyterem meghallgatni a Parno Graszt koncertjét, akik addig játszottak, amíg már csak egy hangszeren nem szakadtak el a húrok.

Nagyjából ezzel ért véget a Roma nap fősodrása rendes, átlagos, (avagy szürke) maraton-látogató számára. Nem úgy néhány véletlen kivételezettnek, mint pl. e sorok írója, akiknek volt alkalmuk bejutni a Parno Graszt keskeny, hosszú öltözőjébe (backstage). Ott ugyanis folytatódott a koncert, és aki már látott önfeledten, maguknak éneklő, vokálozó, doboló, gitározó zenészeket, …no ilyet, még akkor sem hiszem, hogy láthatott. Ja igen, Parnoék 256 km-ről jöttek el, hogy ingyen játszanak nekünk…

– papó –

Köszönjük szépen az adományaitokat,
amiből ezen a napon 738.500 Ft jött össze.

Köszönjük szépen az önkéntesek: Vízler Eszter, Kozári Zsuzsa, Nagy Anita, Fülöp Viktória Indi és Szájmon munkáját!

_______________________________
_____________________
_________
NAPI KRÓNIKA

KERTI SZÍNPAD:
16:00 – Táncház – Balogh Zsolt és Családja
18:00 – Técsői Banda
19:30 – Független Színház: Tollfosztás
20:00 – Romungro Gipsy Band
21:00 – Dromara
22:00 – TOMBOLA!

http://www.folkinfo.hu/tecsoibanda/banda68.jpg

Técsői Banda

.

KONCERTTEREM:
22:00 – Parno Graszt
23:00 – Budabeats vs. Mana Mana: Suefo, Von Yodi, Gandharva

http://www.vidorfest.hu/vilagzene/fotok/20080414112458-parno_graszt_group_photo.jpg

Parno Graszt

KERTI DJ:
22:00 – Most Wanted: Ramses Hoppa (NL) + Lapidem (F)
00:00 – Popdavec

ÉLŐ RÁDIÓADÁS A KERTBŐL:
16.00-18.00 Szőnyeg Alól
18.00-19.00 Kovács Ádám Hangpostája
19.00-22.00 Színházi közvetítés + koncertek
22.00-22.30 tombola

BOGRÁCS:
15:30 – 20:30 : Szőnyeg alól, Tordas rádió
MENÜ: Cigány káposzta, Harcsapaprikás

___________________________________________________________________
Egész héten Tilos adománypult, Fullkolor fényfestés, Antikvárium, Bringaszervíz!
___________________________________________________________________
Köszönjük a fellépőknek, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!
___________________________________________________________________
csatlakozz a facebook eseményhez:
https://www.facebook.com/events/383575325084830/
___________________________________________________________________

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.