Maraton 6. nap – beszámoló – 06.12.

REGGAE NAP

2013-maraton-reggae2

Amikor minden maratonok egyik legcsodásabb másfél órája véget ért, a színpadról jövet Miksa (LB27) azt mondta: „…tudod a reggae a szabadságról, békéről, szeretetről szól, és ma ezt érezhettük onnan fentről. A gyönyörű fények, mosolyok, vidám tolongás a színpad előtt, mögöttük a tüzek, felszálló füst…fantasztikus volt…” De hát ilyen volt az egész nap, mondhatni, az ideális maraton-arcát mutatta a Dürer kert. Ennél többet, már mi sem akarunk kihozni, de még az ennél sokkal kevesebb is csodálatos.

Akadt persze baljós előjel is, pl. amikor délután négy felé kiderült, hogy elmarad a nagyon várt Riddim Colony koncert, egyikük váratlan kórházba kerülése miatt, végül aztán az AFRODZQM (ejtsd: afrodiziákum) és az LB27 Jam Special kitöltötte a három koncert idejét, úgy, hogy a Riddim megérkezett zenészei is beszálltak.

nép

Alig említettem eddig az idei maratonon debütáló Tilos-antikváriumot – talán, mert a kert végében, az Ikarus buszban működik… – amely leginkább Orosz Csilla és Tomanek szervezése, munkája nyomán emeli a kilenc nap reputációját. Meg aztán nem is veszi ki magát rosszul, amint az ember hanyagul megjegyzi: beleolvasgattam Krúdyba … Be kell valljam, a bográcsok környékén kezdem elveszteni a fonalat. Gasztronómiai analfabéta lévén, megrekedtem a bogrács: gulyás-paprikás krumpli-lecsó háromszögnél, és némi megilletődéssel tudósítok a Boeuf Bourguignon sikeréről, bár kétségtelenül sokan tülekedtek érte.

– papó –

Köszönjük szépen az adományaitokat,
amiből ezen a napon 919.944 Ft jött össze.

pult

Köszönjük szépen az önkéntesek: Kozári Zsuzsa, Schtrausz Ági, Fülöp Viktória Indi, Proics Lilla, Batari Sándor, Magnós Joci, Jakics Tamás, Burger Robi, Nagy Brigi, Marci, Knopp András, Nyitrai Hanna és Szájmon munkáját!

_______________________________
_____________________
_________
NAPI KRÓNIKA

KERTI SZÍNPAD:
19:30 – AFRODZQM
21:00 – LB27 Jam Special
22:00 – TOMBOLA!

http://www.earwig.hu/wp-content/uploads/afrodzaqm2011web.jpg

AFRODZQM

LB27 Jam Special

KERTI DJ:
16:00 – Iration, Analog, Gumilap
22:00 – PASO Sound System (Lipi + Áfonya)
Jahfar, Lee n’Gum, Krama + Mc Kemon, Skunk

bali

ÉLŐ RÁDIÓADÁS A KERTBŐL:
16.00-19.30 Nemzeti Felkelés + 3. utas + Igor
19.30-22.00 Élő koncertek a Dürer-kertből
22.00-22.30 tombola

BOGRÁCS:
15:30 – 20:30 : Idegen szív, Honthy és Hanna 
MENÜ: Boeuf Bourguignon, Rozmaringos anyó (agneau) a la violette

birka

beef

_______________________________
_____________________
_________

nyertes

A tombola főnyeremény új gazdájával

___________________________________________________________________

Egész héten Tilos adománypult, Fullkolor fényfestés, Antikvárium, Bringaszervíz!

___________________________________________________________________
Köszönjük a fellépőknek, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!
___________________________________________________________________
csatlakozz a facebook eseményhez:
https://www.facebook.com/events/383575325084830/___________________________________________________________________

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.