Maraton 4. nap – beszámoló – 06.10.

NÉPZENE ÉS VILÁGZENE NAP

2013-maraton-nepzene2

Hétfő volt, a Népzene napja a Tilos Maratonon, ill. hétfő, amikor hagyományosan Szőke Andris és a taliándörögdi nobilitások látják vendégül az éhezőket. Kivételesen hagyjuk is az obligát időjárás jelentést, meghátaztán minek is arra szót vesztegetni, hogy ebéd után besötétedett a város, majd a rettentő nyomott levegő, kellően hatásvadász és hosszadalmas bevezetője nyomán leszakadt az ég. Bandiék mikrobuszát az országúton állította félre a zivatar, akarom mondani: jégeső.

maraton-4-pult

Bandiék két nagy esernyőnek használt napernyő alatt rögvest belefogtak a főzésbe, amit annyira komolyan vettek, hogy pl. a velük jött Laci pék helyben gyúrta egy öreg fateknőben a leveles-tésztának valót (tudtátok, hogy ecet is kell bele?).

maraton-4

A színpadon optimista hangulatban folyt a beállás, és Bujdosó Jani (Egy Kis Erzsi…) csak úgy magának akkorát gitározott… Majd kicsivel később a méltatlan körülmények dacára bekezdett a Trió Szilenád…, de hogy! Bőgő, brácsa, hegedű, klasszikus hangzás, virtuóz hangszertudás, tökéletes összhang és a távoli esőmenedék mögül felhangzó elismerő tapsok. Onnantól aztán csak kapkodtuk a fejünket, magas színvonalú, fergeteges világzenét produkáltak a nap fellépői: Eugénia és a Polski Drom, Dina és a Vodku. Szálltak a dallamok Commandante Che Gevara-tól szefárd könnyekig, kelet európai ritmusoktól, katalán flamencoig. Úgy hét-nyolc óra felé az eső áztatta kert kezdett benépesedni, s mire az Egy Kiss Erzsi Zene csapat a színpadra lépett kezdett hasonlítani a maratonokon megszokottakhoz.

Szőkéék Bakonyi sertéstokánya persze nagy siker lett, és Andris az elmaradhatatlan tombola procedúrájában is részt vállalt. Az este 10 után szokásos DJ-program helyett a fedett teraszon másodjára is elővették hangszereiket a Trió Szilenád zenészei, de alig kezdtek játszani,  amikor tőlük 4-5 méterre ugyancsak rázendített a Eugenia jókedvű stábja. A konfliktus nem tudom pontosan, hogyan oldódott meg, de az tény, hogy kettőkor
még a kert több pontjáról is szólt népzene.

– papó –

maraton-4-pult2

Köszönjük szépen az adományaitokat,
amiből ezen a napon 556.833 Ft jött össze.

Köszönjük szépen az önkéntesek: Tóth Ági, Kozári Zsuzsa, Kóczán Andrea Cinó, Nyitrai Hanna, Nagy Anita, Schtrausz Ágnes, Fülöp Viktória Indi és Szájmon munkáját!

_______________________________
_____________________
_________
NAPI KRÓNIKA

KERTI SZÍNPAD:
17:00 – Trió Szilenád
18:00 – Dina
19:00 – Eugénia és a Polski Drom
20:00 – Vodku
21:00 – Egy Kiss Erzsi Zene
22:00 – TOMBOLA!

maraton-4-kis

Egy Kiss Erzsi Zene

maraton-4-zene

KERTI DJ:
15:00 – Qtewly
22:00 – Szőke Dj-zik

ÉLŐ RÁDIÓADÁS A KERTBŐL:
16.00-19.00 Szőke Rádiózik
19.00-22.00 Élő koncertek a Dürer-kertből
22.00-22.30 tombola
22.30-24.00 Keszthelyi Imi

maraton-4-radio

BOGRÁCS:
15:30 – 20:30 : Szőke főz + a taliándörögdi különítmény
MENÜ: Bakonyi Sertéstokány, házi pogácsa, házi kenyér

maraton-4-kaja

_______________________________
_____________________
_________

maraton-4-fő

a tombola főnyerménye

maraton-4-főnyer

az örvendező nyertes

___________________________________________________________________

Köszönjük a fellépőknek, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!
___________________________________________________________________

csatlakozz a facebook eseményhez:
https://www.facebook.com/events/383575325084830/
__________________________________________________________________

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.