a Maraton kerékpáros napja – 06.14. – csütörtöki beszámoló

****************************
**************
kerékpáros nap

Itt meghallgathatod a csütörtöki élő közvetítéseket a Maratonról:
16.30-18.00 Banditarádió
18.00-19.30 Kovács Ádám Hangpostája

Nézd meg a kerékpáros nap összes képét a galériában!

Van annak egy egészen különleges, s ritkán megfigyelhető hangulata, ahogy az ember hajnalban, a Tilos Maratontól hazafelé bringázva, a Szabadsághídon gurul át, amikor a már, vagy még nagyon csendes város zajait mindössze a nyöszörgő bringaláncok és a távolról felsikító villamos kerek – talán a Gellért téri kanyarból? – jelentik. No persze, ha e sorok írójának lett volna ez irányú tehetsége, akkor, pl. ő írhatta volna az Első villamos dal gyönyörű sorait,… jó három évtizede. De hát…

Nézzük át inkább a tegnap krónikáját, ahol is egészen szokatlan, de megnyerő képét mutatta a Dürer-kert, … nem is tudom, utoljára talán a Critical Mass-on lehetett ennyi kerékpárt, bringás sapkát és pólót látni. A kritikus tömeg amúgy is alkalmas jellemzője a tegnap délutáni látványnak, mert a kert praktice, elérte a befogadóképessége határát. Mindezt köszönhetjük a Tilos bringás műsorának, a Banditarádiónak: Piry, Voxa, Marcipán és barátaik azok, akik sok hetes, mindenre odafigyelő melóval páratlanul csodás bringa-karnevált varázsoltak a Tilos Maraton utolsó előtti napjára.


Láthattuk a színpad elől rajtoló Alleycat mezőnyét, majd később a fáradtan célba érkező versenyzőket is. Végig élvezhettük a Gold Sprint nagyszerű, izgalmas futamait, ahol a Tilos műsorkészítők egy része is megmutatta, hogy rövidtávon, akár 60-nal is képesek tekerni. A kert hátsó részében csúcsra járta bringaszerviz, pár méterrel odébb meg az Én és biciklim fotósai készítettek nagyszerű képeket. Gondolom, ki is hagyok dolgokat, amiért szíves elnézést kérek mindenkitől, de közben a háttérben már készülődött a nagyszerű és sokoldalú Legát Tibi és a Sweet Jean, s később a színpadon Lou Reed legendás névadó dala is elhangzott, a kertben hamisítatlan underground szólt. Őket követte a mindig nagyszerű és önfeledt Dep’Art, akik énekese még nem sejtette, hogy a késő éjszakában még egy nagy pillanat vár rá, hiszen a bringanap és a Tilos tombolák egyik csúcsnyereményét a Csepel Tacskó kerékpárt ő vihette haza, miután – közkívánatra – néhány tiszteletkört tett a színpad körül. A nagyteremben közben már a hangpróbán is túl volt Puszi együttes, amelynek a Csókolomból rekrutálódott zenészei a pesti szubkultúra markáns, meghatározó jelenségei. Spenóték persze csak 10 után léptek színpadra, s őket követte a Tilos nagy legendája Palotai Zsolt.


Bocs, kicsit előre is szaladtam, mert közben azért történtek dolgok a kertben is. A tüzek környékén egyfelől Drágám, hol a vacsorám? stábja, másfelől a Morális Vállalkozók kavargatták a bográcsot elhivatottan. Minden esetre, úgy a lányok által készített gombaragú, mint pedig a Judit által többször megszakértett kapros csirke elfogyott, az utolsó cseppig. A bringásnap erősen felpörgette az adománypult forgalmát is, amely végül elképesztő, egy milliót is hetvenezerrel meghaladó támogatást gyűjtött össze.

Óriási volt a tombola is, a sikeres eddigieken fellelkesedve, immár sorra érkeznek az értékes, de legalább is jópofa felajánlások, s már akkor, amikor a főnyeremény kerékpár megjelenik a színpad szélén, sokan és egyre többen orientálódnak a sorsolás helyszíne köré Amiért a Dürer-kerti Tilos Maraton beszámolókban egyre gyakrabban használunk legfelsőbb fokokat, kicsit eltúlzónak tűnő jelzőket, ezért a tegnapi napméltatásául egy bővített mondat álljon itt: éjjel, hajnali 3 tájban a Dürer főnöke boldog mosollyal kiabálta a fülembe (nyilván a háttérhangerő miatt), hogy „ezt az egészet nem szabadna itt abbahagyni, jövőre legalább két hetes Maratont kéne tartani!”

Köszönjük szépen az adományaitokat, amiből a csütörtöki napon 1.069.500 Ft jött össze.

Köszönjük szépen a mai önkéntesek: Kóczán Cinó Andrea, Focus, Jávor Dénes, Bíró Adrienn, Nagy Orsi, Tóth Ági és Szabó Niki munkáját!


****************************
**************

A nap krónikája

15:00-19:00
– Én és a Biciklim – fotózás 18:00-21:00ig
– Tilos Adománygyűjtő GoldSprint
– Tilos Alleycat
– Trickstyle
filmvetítés és közönségtalálkozó
Babilon Nyulai Kerékpáros Egyház
– Cellux Csoportrecycle műhelyfoglalkozás, gyerekek számára is!
– élő közvetítés a Tilos Rádióban!

kerti színpad
18:00 Ozon feat Judy Jay (live act)

19.00 Dep’Art koncert

20.30 Legát és a Sweet Jean

nagyterem
22.00- Puszi együttes

24.00- Palotai

kerti DJ
18:00-19:00 Ozon feat Judy Jay (live act)
22:00-23:30 Tomanek
23:30- As-Best

A fellépőknek köszönjük, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!

Maratoni focimenü:
Setas al ajo, vino tinto y nata – spanyol gombaragu fokhagymával, vörösborral és tejszínnel (Drágám, hol a vacsorám)
Pollo Cremoso – olasz krémes csirke (Morális vállalkozók)


napi tombola


főnyeremény: Ez a Csepel Tacskó kerékpár volt!
további nyeremények:
sóbarlang belépő, házi készítésű finomságok, www.trap.hu játék,  dedikált indiai CD stb.
Itt megnézheted néhány tombola tárgy képét!


****************************
**************

Nézd meg a Maraton ajándéktárgyait!

Tilos Rádió Maraton 2012
Maraton 2012. június 8-15. Dürer-kert
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Mi a Maraton? – Itt találod a választ az összes kérdésedre!


**************
**************

**************

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.