Tordas Rádió Élőben a Tilosban! – 03.15.

Élő közvetítés a Gödör Klubból
Március 15.-én vasárnap 21.00.-tól 02.00.-ig

2009 március 15.-én a Tilos Rádió rendhagyó módon ünnepli a nemzeti ünnepet.
Élő kapcsolással jelentkezünk a Gödör Klubból, ahol a Tordas Rádió tartja a 9.-ik születésnapját. A Tordas Rádió jelenleg Magyarország szinte egyetlen valódi kalóz falurádiója. Alapítója „Felhőhalacskás” Vida Tóni, aki ott bábáskodott a Tilos születésénél, aktív résztvevője volt a kalóz korszaknak, Természethangja című műsorát együtt készítette a legendás DJ Zorróval, később DJ Gonnokkal és DJ Lee n’gummal. A Tilos 1995-ben kivívott legalitása után is állandó tagként készítette a csak rá jellemző, rengeteg természeti és a közvetlen környezetéből rögzített hangokból álló hangszobrait, majd kilenc évvel ezelőtt, Tordasra költözése után kezdte el működtetni egyszemélyes falurádióját. A különböző hatóságok mindezidáig szemethunytak tevékenysége fölött, ám most, amikor a kiépítendő új mobiltelefon hálózat útjába került, mint zavaró tényező, haladéktalanul elnémíttatták.
A Tilos Rádió elő közvetítéssel kívánja kifejezni szolidarítását, erre az időre feléled a Tordas Rádió internetes stream-je is és tanúi lehettek, ahogy Tordas község apraja-nagyja megszállja a belváros közepét a Magyar Szabadság jeles napján.

A program:

Kalózrádiót mindenkinek! A Tordas Rádió 9. születésnapja
Kása Bíborka fotókiállításának megnyitója
Tordas Rádió Live: Vida Tóni vs DJ Lee n’gum
Tordasi fiatal zenészek márciusi fúziója
(a Quark, a Pelvax, a Paul’s Angels és a Tűz Lángja tagjai)
Tordasi Dalárda
(Tordasi férfiak énekelnek)
CopyCon koncert
Vida Tóni Tordas Rádió Party

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.