a Maraton népzene napja – 06.11. – hétfői beszámoló


****************************
**************

A népzene napja

Itt meghallgathatod a hétfői élő közvetítést a Maratonról:
16.00-18.00 Szőke András

Nézd meg Levi összes képét a népzene napról a galériában!

S lőn a negyedik nap, s lőn délután és Illés, a dörögdi plébános látogatott el Dürer Kertjébe, hogy egy fehér hajú asszonyt hozzon el nékünk.A már nehezen járó, de arcán gyermeki mosollyal körbevizsgálódó néni 63 év után (!) először lépett be az egykori Sacre Coeur apácarend épületébe, kertjébe. Az apácák által vezetett Sophianum leánygimnázium hajdani tanítványa ámultan nézte, hogy mivé lett a csodálatos angolkertjük, mi meg ámulva hallgattuk a nagy múltú falak őrizte históriákat, megtudva egy-egy ablak,épületszárny, folyosó valamikori funkcióját. Azt például, hogy a Dürer nagyszínpada volt anno az apácarend temploma, a színpad helyén volt az oltár, és hogy különlegességként parkettás templom volt,…, s a mai napig azokon a tölgyfaléceken lépkedünk a nagyteremben. Szívesen mesélnék még erről, de amúgy mások is érkeztek a plébánossal: a Szőke Andris irányította dörögdi főzőcsapat, akik a Tilos Maraton negyedik estéjén lakatták jól az éhezőket. Mit is mondjak, …az Ukrán sertéspörkölt bakonyiasan osztatlan sikert aratott, házi kenyérrel, rizzsel… egyszerűen fenomenális lett. A Tilosnak egyébként Taliándörögddel kivételesen jó nexusa alakult ki az évek során, de azért mégiscsak megtisztelő, hogy maga, a szálfatermetű polgármester utazott 160 km-t, hogy kiporciózza az adagokat, s mögötte a település nobilitásai segédkeztek. Hogy mást ne mondjak, hoztak kifejezetten a tombola számára egy rekesznyi vörösbort, ami így…csak azoknak nem mond sokat, akik még nem ittak az egészen ritka, direkt-termőkből készült, dörögdi vörösből. A kerti színpadon előbb a Canarro-t hallhattuk, majd a hazai progresszív zene egyik legjobbja, nagy kalandora, Ágoston Béla következett az Aurával. Nem kétséges, hogy Béla munkásságát, zenekarait, megszámlálhatatlan zenei kísérletét a késői utókor fogja egyszer még egyetemi kutatások tematikájául választani… nekünk csupán a kortárs, a hálás szem-és fültanú szerepe jutott…  Hurrá!

Alig ért véget a kerti produkció, amikor a nagyteremben kezdődött a Tilos Rádió legendás Népzene műsorának élő, koncertkiadása olyanokkal, mint az óramű tökéletes Herczku Ágnes, Nikola Parov, Kovács Ferenc, a Forgo és a Fondor. A „kezdődött” kifejezés, persze nem igazán helyénvaló, hiszen aki ismeri Evantiaés Kutyuli (Keszthelyi Imi) által invitált zenészeket, az azt is tudja, hogy ők nem csak olyankor muzsikálnak, amikor kigyúlnak a színpad fényei, hanem bármikor, bárhol, ahol a fél feneküket már letették. S mivel a népes trupp tagjai a kert különböző fertályain telepedtek le – várva a műsoruk idejét –, egyszerre több helyről is szólt(ak) a rögtönzött koncert(ek). A Tilos DJ-ket hétfőn Angel Twosix majd Beata Pozitiva képviselte, az éjszakai órákban pedig a mindig nagyszerű Suefo és Zotyka nyomták. Ki ne hagyjam: az esti, immár „hagyományos” tombolasorsolás ez alkalommal is önfeledt negyedórát hozott, és a nagyon klassz felajánlások szerencsés gazdái fülig érő szájjal vették birtokba a nyereményeket. A csodaszép Fischer női kerékpár új tulajdonosa boldogan ugrálva rohant a színpadhoz, majd percekig csak telefonált és telefonált, mesélve a világnak a nagy eseményt. Sajnos, talán mert hétfő volt…, a Maratonra, ill. a Dürerbe jól láthatóan kevesebben látogattak el, ami az adománypult napi eredményéből is látszott. Ez persze csak az előző napokkal összevetve volt szerény, hiszen boldog lehet bármelyik civil közösség, amely egyetlen napon 430.000 forintot kap támogatóitól.

Miközben a jelen beszámoló készül(t), a reménytelenül beborult égből csendes folyamatossággal esik, esik és esik… khm…izé…szóval, csodálatos ajándék ez a gazdálkodóknak.

Köszönjük szépen az adományaitokat, amiből a népzene napon 430.500 Ft jött össze.

Köszönjük szépen az önkéntesek: Maklári Klekner Mariann, Faragó Péter, Kóczán Cinó Andrea, Kozári Zsuzsa, Fejős Anna, Wohlmuth Kata, Klaudia és Timi önzetlen munkáját!


****************************
**************

A nap krónikája

kerti színpad
19.00 Canarró zenekar, Hang
20.00 Aura feat. Ágoston Béla
a Mű-Hely klub szervezésében

Canarró zenekar

nagyterem
22.00 Herczku Ágnes Nikola Parov – Kovács Ferenc
22.30 Forgo
23.00 Eugenia

Herczku Ágnes Nikola Parov – Kovács Ferenc

23.30 Fondor
utána: táncház

kerti DJ
16:00-17:30 Angel Twosix
17:30-19:00 Beata Pozitiva
22:00-23:30 Suefo
23:30- Zotyka + Sztyepp

Suefo

A fellépőknek köszönjük, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!

Maratoni focimenü:
– Ukrán sertéspörkölt bakonyiasan, uborkával svéd krumplival, dörögdi házikenyérrel (Szőke András és a Taliándörögdi stáb)


napi tombola


főnyeremény: Ez a kerékpár!
további nyeremények:
sóbarlang belépő, házi készítésű finomságok, www.trap.hu játék, felbecsülhetetlen értékű fülbevaló, hímzett lemeztartó, dedikált indiai CD stb.
Itt megnézheted néhány tombola tárgy képét!


****************************
**************

Nézd meg a Maraton ajándéktárgyait!

Tilos Rádió Maraton 2012
Maraton 2012. június 8-15. Dürer-kert
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Mi a Maraton? – Itt találod a választ az összes kérdésedre!


****************************
**************

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.