****************************
**************
Családi Nap: bábszínház, mese és játékprogramok
Itt meghallgathatod a családi nap élő közvetítését a Maratonról:
17.00-18.00 xxx
Nézd meg a családi nap összes képét a Galériában!
Igazán nem akarom az összes Maraton-kedvesnaplómat időjárás jelentéssel kezdeni, hisz akkor most annak kéne következni, hogy a sötét felhők és a kiadós eső vasárnap délben előbb értek a Dürerbe, mint mi magunk, …helyette inkább azt írom, hogy az előbbiek hamarosan elvonultak, mi viszont maradtunk. Sőt, egyre többen lettünk, lévén a Tilos Maraton családi- és gyereknapja! Már tavaly is öröm volt látni a kertben foglalatoskodó kicsiket, ám arra alig mertünk volna gondolni, hogy az idén gyakorlatilag megtelik a Dürer a sokféle program, játszóhely körül. Ungváry Fanni, a gyereknap főszervezője vezérletével vidám, kreatív gyerekálommá alakult a zuglói romkocsma, ahol – félek, hogy kihagyok valamit -, olyasmiket láttunk körbenézve, mint: habrajzolás, hajóvontatás, igazi agyagból fazekaskodás, szívószálas festészet, blackout poetry (!) , csuhébaba készítés, busz, bebújós rádió, függőágyas fotósarok, tánc-nyüzsi, festegetés. A kerti mulatságok közben kétszer is a kisterembe hívtuk a kicsiket, ahol először a Soup Színház: Baba Jaga bábelőadását láthatták, majd fél hat felé Hajnóczy Soma, a bűvészet hivatalos világbajnoka varázsolta el (szó szerint) a teremben összezsúfolódott 63 kicsit és legalább ugyanannyi felmenőt.
És még ezzel sem volt vége, hiszen és mindjárt két tombola is következett: egy kifejezetten a gyerekeknek, majd nem sokkal később, az éjféltájból ez alkalommal előrehozott „felnőtt-tombola”, ahol a rettentő izgalommal várt fődíj egy egészen szuper, fekete-króm-gyerek-gokart-bringa volt. Az adománypultnál közben az elmúlt évek sikeres Mese CD-i is kaphatóak voltak, és sokan válogattak az új, kerek logós gyerekpólókból is. Ja, és persze, aki megéhezett, annak ott voltak friss gyümölcsök, lekváros kalács, rágcsálni valók, miegymás.
Kora estére végül, kicsit árván is maradtunk, amikor a gyereket hazavitték, de aztán megszólalt a Caldera… és akik jobban odafigyeltek, azok ismét olyan produkciót hallhattak, amely a világ bármely színpadán siker lenne. Pistix zseniális hangosításával akkorát szóltak az akusztikus hangszerek, hogy csak ámultunk-bámultunk, Tanka Balázs eszméletlen magasságokba szaladó énekhangja, pedig valóságos nemzeti érték.
Egészen más, az undergound legjobb pillanatit idéző hangzás következett: a Moszkva tér. Szinte észrevétlenül csúsztak át a beállós-hangpróbából az előadásba, lassanként hipnotizálva az egész kertet. Furcsa monotóniák, szokatlan hangszerelések, meglepő szövegek…nehéz volt leszakadni róluk. Közben a kisteremben elkezdődött az ínyenceknek szóló No Wave fesztivál Sztyepp gitárjátékával és Tóth Pál (én) rádiósok, valamint az Impro-Noise Trio közreműködésével. A szabad tüzeken ír bárány és horvát lecsó főtt az egyik oldalon (Látszótér Rádió feat. Szőke A.), és Gorezone & Gorilla révén, pár méterrel odébb vegan palócleves, spanyol módra.
Mégiscsak vasárnap este volt, az esti Dürer-kert is csendesebb, békésebb képet mutatott, az adománypultot is korábban zártuk.
Köszönjük szépen az adományaitokat, amiből a családi napon 690.000 Ft jött össze.
Köszönjük szépen az önkéntesek: Orbán Ágnes, Laskai Linda, Facsády Orsi, Pánczél Laci, Wohlmuth Kata, Tóth Szabi, Ferenczi Orsi, Szabó Niki és Fejős Anna önzetlen munkáját!
****************************
**************
A nap krónikája
14.00 – Babos Anita kézműves: csuhébaba készítés
Ocztos István grafikus festőművész: rajzolás,
festés szabad kézzel, valamint saját kifestőkkel
15.00 – újra játék tombolához játékok begyűjtése, sorsjegyosztás
játékok: habrajz, hajóvontatás stb.
16.00 - Soup Színház: Baba Jaga /bábelőadás/
“Igort elküldi a mostohája fényért a Baba Jagához a boszorkányhoz, mert sötétség van a házban. Segítségére lesz valaki, aki egyelőre maradjon titokban. Sok izgalom és kaland várja amíg a fényt haza nem viszi.”
Tóth Ági: agyagozás/kerámiafoglalkozás
17.00 – Hajnóczy Soma – bűvész világbajnok
kisterem
20.00-24.00
¤~¤~ NO WAVE EST – KÍSÉRLETI ZENEI FESZTIVÁL ~¤~¤
- Sztyepp (fx, gitár)
- R.R. Habarc (CD játszó)
- én (CD játszók, tárgyak, elektronika)
- Impro-Noise Trio: Ahad (mélyhegedű, elektronika) – Vasile Croat (magic box) – Kovács (mikrofon)
kerti színpad
19.00 Kaldera
20.30 Moszkva Tér
kerti DJ
15:30-17:00 Burek
17:00-19:00 Hi-Fi Budapest (LaFuente + Solid)
22:00-23:30 Johnson
23:30- Focus
Hi-Fi Budapest (LaFuente + Solid)
A fellépőknek köszönjük, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!
Maratoni focimenü:
- ír bárány és horvát lecsó (Látszótér Rádió, vendég: Szőke András)
Videóbeszámoló a Látszótér rádió főzéséről!
- vegan palóc leves spanyol Torrente módra (Gorezone Crew & Gorilla Vega Büfé Crew)
Látszótér Rádió, vendég: Szőke András
Gorezone Crew & Gorilla Vega Büfé Crew
napi tombola

főnyeremény: Ez a kerékpár volt!
további nyeremények: sóbarlang belépő, házi készítésű finomságok, www.trap.hu játék, spirituális könyvek és spirituális könyvjelző, kinyitható mikulás benne a szent család, egyedi művészkönyv, valódi kínai táska Kínából, dedikált indiai CD,
Itt megnézheted néhány tombola tárgy képét!
****************************
**************
Nézd meg a Maraton ajándéktárgyait!
Tilos Rádió Maraton 2012
Maraton 2012. június 8-15. Dürer-kert
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.
Mi a Maraton? – Itt találod a választ az összes kérdésedre!
****************************
**************






Íme néhány kép nálunk:
http://latszoter.hu/szakkor/beszamolo-tilos-maratonrol