Ellen-ellentüntetés

Első hazai Ellen-ellen tüntetés!

07.05-e, szombat 15 óra, Deák tér

A mai napon (2008.06.27.) a TILOS Rádió 7térítő című műsorának házigazdái – magánszemélyként – élő rádióadásban kezdték el az első hazai ELLEN-ELLEN tüntetés szervezését.

A demonstráció célja, a szabad véleménynyilvánítás erőszakos elfojtására tett kísérletek elleni tiltakozás.

A műsor készítői és meghívott vendégeik a rádióba betelefonáló és a műsort folyamatosan a TILOS weboldalán kommentáló hallgatókkal közösen fogalmazták meg, hogy mi célból vonulnak az utcára 2008. július 5-én.

Az ellen-ellentüntetés célja a szabad véleménynyilvánítás erőszakos elfojtására tett kísérletek elleni tiltakozás.

A hétvégi Meleg Büszkeségi napi LMBT-felvonulást szervező egyesület székhelyének helyet adó klubot néhány napja, a helyszínen szórakozó vendégek életét is veszélyeztetve felgyújtották. Az interneten szélsőséges csoportok csapatokat toboroznak a melegfelvonulás megzavarására és a felvonulás résztvevőinek megtámadására – Budapest morális védelme érdekében.

Az ellen-ellentüntetés szervezői ugyanakkor állítják, hazánkat nem a világ minden demokratikus országában megrendezésre kerülő Meleg Büszkeség napi menettől, hanem azoktól a törvényeket semmibe vevő, erőszakos elemektől kell megvédeni, akik egy-egy kérdésben sörösüvegekkel és benzines palackokkal fejezik ki magukat.

Az ellen-ellentüntetők elfogadhatatlannak tartják, hogy hazánkban a Molotov-koktél rendszeres eszköze lett a vélemények ütköztetésének. Valódi demokraták és jó érzésű emberek nem nézhetik tétlenül, hogy bizonyos, jól körülhatárolható csoportok önkényesen kívánják eldönteni, ki gyakorolhatja gyülekezési és szólásszabadságát 2008-ban Budapesten, és ki nem. A demonstráció a elharapózott erőszakra kívánja felhívni a figyelmet, és teljes szolidarást kíván vállalni a melegfelvonlás résztvevőivel.

További információ:

kapcsolódó oldalak:

9 hozzászólás a(z) “Ellen-ellentüntetés” bejegyzéshez

  1. Valódi demokraták és jó érzésű magyarok nem nézhetik tétlenül, hogy bizonyos, jól körülhatárolható (fitymátlan) csoportok kívánják eldönteni, mit tehetnek és mit nem (ti. a magyarok) a saját országukban! A mi hazánkból nem fogtok liberális szemétdombot csinálni!

  2. A durva, bántó, vagy személyiségi jogokat sértő bejegyzéseket moderálni vagy szerkeszteni fogjuk.

  3. Na ez az! Befogni az ember száját, azt értitek! De attól, hogy megpróbáljátok szőnyeg alá söpörni, a probléma még probléma marad. Nekem (meg még pár százezer másik magyarnak) ugyanis az sérti a személyiségi jogaimat, hogy a zsiráfok akarják megmondani nekünk, hogyan viselkedjünk a saját hazánkban!

  4. dlk: még egy ilyen beírás, amit szerkeszteni kell (értsd: amiből ki kell venni a gyalázkodást) és fájó szívvel, de kitesszük a szűrödet.

  5. dkl, milyen szazerrol beszelsz te? Sok hozzad hasonlo hoborgo hitte mar, hogy tomegeket kepvisel, aztan mindig kiderul, hogy 20-30 tevuton jaro szerencsetlenrol van szo.
    Milyen alapon hivatkozol a tarsadalom tobbsegere, hany embert kerdeztel meg?
    Viszont, ha valoban sokak szemeben visszatetszo, akkor ennek 2008-ban rengeteg modjan lehet hangot adni, de a molotovkoktel es az eroszak nem tartozik kozejuk. Az egyszeruen buncselekmeny, es eleg szomoru, ha ezt a zsirafok megertik, ti meg nem. Es ne legyen keteseged, ha a ti demonstacitokat akarna valaki benzines uveggel megzavarni, akkor az ellen ugyanugy tiltakoznanak (a zsirafok)!

  6. há-há liberális szemétdomb?
    mos’ hogy mondod ja liberál szokás kukákat verdákat meg blokádokat gyújtogatni, útburkolatot felszedni, rommá alakítani a várost (a TI országotokban) … 🙂

  7. Köszönöm a lehetőséget, hogy biztonságban, szabadon, szimpatikus és intelligens társaságban sétálhattam városomban. Köszönöm, hogy bár nem vagyok érintett, esélyt adhattunk arra, ha a gyermekem az lesz, természetesnek vehesse természetességét. Köszönöm a jó zenét. 🙂

  8. de fityma nélkül tovább lehet baszni! ez érv.
    tisztelettel:
    clemens (mehr licht)

  9. Kedves hetteritok: nemlehetek ott, de koszonom Nektek, hogy megteszitek amit ilyenkor lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.