Az ORTT elnökének különvéleménye az ORTT döntéséről

Nem kapta meg a többséget a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságának automatikus meghosszabbítása az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ülésén.”- közölte Tirts Tamás, a testület KDNP által delegált tagja, a június 12-i budapesti sajtótájékoztatóján.

Június 16-án az ortt.hu oldalon megjelent az ORTT elnökének, Dr. Majtényi Lászlónak a különvéleménye. ebből idézünk:

“Határozottan nem osztom ugyanakkor azt a testületi vitában elhangzott érvelést, miszerint a Tilos Rádió teljes működése a megújítás megtagadása mellett szól. Nem értek egyet azzal, hogy a műsorszolgáltató által sugárzott tartalom káros, értékromboló lenne, és ezáltal a társadalom védelme érdekében sem volt támogatható a kérelem. (A minősítéstől függetlenül ilyen feltételeket egyébként sem ismer a médiatörvény.) Ezzel szemben meggyőződésem, hogy a Tilos Rádió olyan sajátos hangot képvisel a magyar műsorszolgáltatási rendszerben, amelynek a jelenléte mindenképpen üdvözlendő egy valóban plurális médiavilágban. A demokratikus társadalmi berendezkedés ugyanis kifejezetten igényli az egymástól elütő nézetek, stílusok, életérzések, értékek meglétét, és a Tilos Rádió kétség kívül egyedi, sokak számára üdítően szemtelen hangon szólal meg. Annak ellenére tehát, hogy az adott jogi környezetben a műsorszolgáltatási szerződés megújítását nem tartottam megszavazhatónak, a rádió további működését támogatandónak vélem. Támogatni fogom tehát azt, hogy az általa elfoglalt frekvenciát a jövőben is használhassa.”

>> a teljes különvélemény
>> sajtóreakciók az ORTT döntésére

2 hozzászólás a(z) “Az ORTT elnökének különvéleménye az ORTT döntéséről” bejegyzéshez

  1. no, ha en most elmegyek oszt lefestek 1 haazat, erre valaki azt merne mondani, hogy meg csak most kezdtem a dolgozast, minimum ugy neznek ra, mint a gyujtogato a vizes szenara. demeg lehet, nyakon is vernem.

    vagy miszter Tirts Tamasnak tenyleg igaza van abban, hogy az ORTT eddig nem vegezte jogszeruen a munkajat? akkor az emlitett szervezet jon 1 bocsanatkeressel, amiert 5 evvel ezelott “nem jogszeruen” felfuggesztette 1 honapra a tilos musorszorasi jogat.

    vagymeg az osszes ostoba vitat megelozendo, az esztelen handabandazokat be kene csukni valami biztos helyre a tobbi esztelen handabandazo koze.

    Azert jo latni, hogy ez a hal nem a fejetol budosodik:
    koszonom Majtenyi Laszlo urnak, a tobbi magamfajta neveben.

  2. Visszajelzés: Újra tilos lesz a Tilos? | FLYER

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.