Maraton 2008 – 06.13. péntek – az 5. nap

A kora délutáni kellemes napsütést hamar leváltotta egy hűvös, őszies valami, úgyhogy a teltházas csütörtökhöz képest a Gödör szinte üres volt. És maradt is.

Az első napokkal ellentétben, amikor az intézmény nagy teljesítményű hangrendszerét, hangfalait használhattuk, most csak jóval szerényebb berendezésen szólt a zene. A dolog érdekes következményeképp: amíg a nagyokat hiába halkítottuk le és óvatoskodtunk, azok úgyis messzire szóltak, addig a kicsik a színpad előtt úgy produkáltak meglehetősen nagy hangot, hogy a Gödör környékén ebből semmi nem derült ki.

Úgy fél kilenc táján, egyszer azért összeszorult a lelkünk, amikor (Isten nagyobb dicsőségére) egy szakasz készültségi kékruhás végigvonult a közösségi téren, gumibotokkal, csillogó bilincsekkel, ám ezúttal nem a mi adataikat vették fel, mint ahogy már kétszer is a héten…

A kevés, de fázósan toporgó ember számára kifejezett pozitívum volt, hogy némi Tilos támogatásért egy-egy kellemesen meleg kapucnis felsőt tudhatott a magáénak, így aztán a méltatlan időjárás szelekciós hatása a pultunk felé orientálta a gödrözőket. Már persze azokon kívül, akik kifejezetten miattunk látogattak oda.

Nos, hogy az említettek milyen arányokat képviseltek, azt persze nem tudjuk pontosan, mindenesetre a hét legerősebb napját zártuk, 650 000 Ft adomány révén.

A pult körül megforduló sokféle ember egyike egy Freiburgból, a Katolikus Főiskoláról jött nő volt, aki tartózkodó kíváncsisággal méregette a fekete tilos-logót és a relikviákat, s mint kiderült azt hitte, hogy egy szélsőjobbos demonstrációba csöppent. Aztán persze.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.