Maraton – 7. nap beszámoló (kedd)

Előzetes becsléseink szerint úgy saccoltuk, hogy a Tilos Maraton utolsó, már munkanapokra eső fertálya már talán szerényebb hozadékú lesz, mind a látogatottság, mind – az ebből adódó – adománybevételek tekintetében. Nos – errare humanum est -, tévedtünk. Alaposan.

a Chat Rats – 8T8 keddi képei a galériában

A zárónapi adománybevétel ugyanis 643 000.- Ft lett, azaz a hét a legerősebb napjával búcsúzott (a pult mögött Dóri, Evantia, Virág, Basa, Gabesz, Balázs álltak helyt). Pláne, ha hozzávesszük a Tilos Chat Rats (gettópatkány, Tolsztoj, Izzy, Óriásősbagoly, Nóra, Zé, Slicz, kisSzmol) által készített, eredetiségében Petra (az élő közvetítésben az olasz receptet felolvasó szépséges fiatal hölgy) által felügyelt “Bolonnyai” spagetti 61.000-es bevételét is. A chat-eseknek külön köszönet jár, hiszen az eredeti menetrend szerint kedden Klément Feri pisztrángja koronázta volna a Tilos látványkonyha-hetet, ám az árvíz közbeavatkozott – jelenleg épp Feri dunabogdányi főhadiszállását ostromolja -, amiért aztán szomorú szívvel le kellett mondanunk a pisztrángsültről, ám a Tilos-chat maratonozói megmentették a napot a híres olasz kaja rézbográcsra hangszerelt változatával. Szuper lett! A kerti színpadon általában este 10-ig tartottak a koncertek, kedden azonban kb. csak ekkor kezdődhetett, egy színházi előadásra tekintettel.

Menyhárt Jenő és Vígh Misi

Menyhárt Jenő (Európa Kiadó) és régi harcostársa Vígh Misi két gitárral adtak nagyon kellemes hangulatú háttérzenét, miközben a Dürer-kert szinte idilli arcát mutatta. Nem volt ugyan a hétvégéhez mérhető zsúfoltság, mégis minden ésszerűen belakható zúg foglalt volt. Hátul páran vidáman pingpongoztak, mások a petang pályán golyókat vettek célba, körülöttük önfeledt gyerekek játszottak kavicsokkal, Alex, a virtuóz bringaszerelő a sokadik kétkerekűt gyógyította épp, s közben a szép szőke Izzy a kihunyó tűz barátságos parázsa mellett rézbográcsból kínálta a vacsoravendégeket, a színes lampionok hangulatfényében (köszönjük Leila és Fecó) rengeteg ismerős arc mindenfelé…, (tiszta giccs) …hát igen,Tilos Maraton.

Judit a pultnál

A koncert előtt és után a Smokin’HeadZ, Hanglemezbarát, Johnson és Minek szórakoztatták a nagyérdeműt, s hogy ki ne hagyjam: a ház előtt megcsodálhattunk egy betonvasból hegesztett kerékpárt, amely egy 1900-as évek elejéről való antik bringa fazonjára készült, és szégyen hogy nem emlékszem pontosan a mester nevére, de mintha Szilvási Istvánt mondott volna… (esetleg Szilvássy-t). Álljon itt még a pult keddi segítőinek neve köszönetünk jeléül az örökkévalóságig: Ziku Evantia, Képli Balázs, Kiss Gabesz, Kőrös Judit, Batári “BaSa” Sándor, Herczeg Zoli, Kis Réka, Carlos Contreras.

Köszönjük nektek, akik eljöttetek!
Köszönjük nektek, akik adtatok!
A Tilos közösségi rádió!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.