Maraton – 6. nap beszámoló (hétfő)

A hétfő is nagyon jó hangulattal, sok rádiós és hallgató közös munkájával indult. A kipakolás után meg is érkeztek az első támogatások, leginkább a hétfői stábot keresve, akik csak később gurultak be a Dürerbe.

8T8 hétfői képei a galériában

A Mű-hely csoport kiváló koncerteket adott DRS és Sztyepp technikai közreműködésével. Ahogy a mu-hely.blog.hu oldalukon írják: “Előbb Juhász Kitti citeraduója játszott, majd az Egyiptomból érkezett a világhírű Ayman, aki ritmushangszereivel minden zenét orientálissá tud tenni. Közös muzsikálása Gozlan Fatimával már régóta várat magára, ő az a csodalány aki itthon alapértelmezett a keleti zenében.  Ők ketten a legmélyebb ritmusokkal támasztották alá Kobza Vajk –a Törökországban régizenét tanult- lantművészt, valamint a Zsarátnok és Kaji Yag hegedűsét; Major Lászlót, aki a Transglobal Underground-dal és Natasha Atlas-szal is fellépett.

Miközben rádiós DJk, Case, AdamSalman, DRS, TG Lupen, Carlos, Ben. Akai, Richard Rivez szállították a talp alá valót, az Estiskola (Hegyi Zsolt, Temesi Tamás, Németh Kitty, Bagi Tamás (Tamagucci) és Éva, Pap Viki, Pap Árpi, Ruzicska Rozi, Nagy Oldman István, Bach Viki, Török József) és a Mr. Roky Blideaf csapata nekilátott a főzésnek. Szentmihályi lecsó készült Estiskola módra, illetve paprikás krumpli. Ez utóbbihoz Ancsi varázsolt epres muffint. Itt olvashatjátok az Estiskola beszámolóját: http://szakkor.estiskola.hu/lecsofozes-a-durerben/

termékellenőrzés

A hétfő pultos bevétele, köszönhetően a sok bájos segítőnek 417.000 Ft volt, míg az élelmiszerosztály 76.000 Ft-ot adott hozzá a napi bevételhez! Álljon itt a hétfői segítők neve az örökkévalóságig: Szilágyi Andi, Karátson Reni, Frank Kata, Szikra Judit, Kiss Gabesz, Carlos Contreras.

Köszönjük mindenkinek a közreműködést!

2 hozzászólás a(z) “Maraton – 6. nap beszámoló (hétfő)” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.