Európa Riadó! civil megoldások kezdőknek – szombat és vasárnap 16.00!

Most kezdjek vagy haladjak?
Civil megoldások kezdőknek a Gödörben!

Péntek délután a Tilos DJ pultot a bringaerőművel hajtottuk du 3-tól, este fél 10-ig. A két bringa mellett egy-egy világitó oszlop is állt, ahol a kigyulladó lámpasor magassága jelezte az aktuális teljesítményt.
A Planet Error teljes stábja grundolta az akciót, Juditnak és Golyosnak köszönhettük a fuvarokat, míg a zenét Beáta,
Slitz, Focus, Káosz, és Carlos produkáltak. A Dj-szekciót Chucky szervezte össze.

Hanglemezbarát képei

A nyolcvanas évek alternatív rockzenéje számára fontosak a társadalmi problémák, az Európa Kiadó számáras pedig fontos ez a hagyomány, ezért a koncertek három napjára meghívott néhány hazai civil szervezetet. Ott lesznek az Amnesty International, a Levegő Munkacsoport, a Greenpeace, a Budapest Korzó, az Autonómia Alapítvány, a Tilos Rádió a Védegylet és a Fair Trade képviselői. Délutánonként és esténként a Terasz és a Gödör különböző tereiben velük lehet találkozni, lesznek interaktív játékok, kiállítások, környezetbarát akciók és eszmecserék. Lesz klímafa, ökológiai lábnyomszámítás, Emberi Jogi Galéria, napelemes bicikli, napszakács, szélkerék és még sok más társadalom- és környezetvédő akció.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.