Maraton 2008 – 06.12. csütörtök – a 4. nap

Ha nem az időjárás, akkor egy „ránkszervezett” másik program tesz keresztbe, ahogy történt csütörtök délután. Továbbá egy kedves, de elutasító telefon az V. kerületi polgármesteri hivataltól, miszerint mégsem adják ki az este 10-ig tartó kültéri zenéléshez való engedélyt.

Csütörtökre, pedig a népzenei szekciónk készült komplex zenei programmal, incl. Műves együttes. A Gödör programszervezője viszont könyörgő hangon hívott, hogy engedjük fel egy izraeli ütőhangszeres zenekart a színpadra 7-től 8-ig, mert.

Mi persze engedtünk, hisz végül is Ők tesznek nekünk szívességet, ami sajnos azt is jelentette, hogy az igen dinamikus (értsd: hangos) dobosok miatt kiszálló rendőrök prompt beszüntették a Tilos folytatás-programját. Természetesen 8 óra után.

No, nem a Maratont, csak a muzsikálást. Az adomány és támogatásgyűjtés szerencsére töretlen lendülettel folytatódott, és végül 550 000 Ft-os eredménnyel zárt. A pult mögött ezúttal Liby, Timi, Herczegzoli, Bolyhi, Fruzsi, Andris képviselték a hallgatókat, ill. Kovácsy Tibi, Weyer Balage a rádiót. (Regi, Judit és Garli gyakorlatilag az állandó, esti stáb tagjai, nélkülük sehol sem tartanánk. Őket ezért nem is említem külön, azaz dehogynem)

Hogy még emlékezetesebb legyen a napunk, elsőnek egy MTI-s újságíró érdeklődéséből, majd számos internetes hírforrásból megtudhattuk a sokkoló verdiktet: az ORTT testülete elutasította a Tilos Rádió nemrég benyújtott, a műsorszolgáltatási szerződésének meghosszabbítására beadott kérvényét. A hosszabbítást minden rádió kérvényezheti, a szerződése lejártát megelőző 14. hónappal bezárólag.Legjobb tudomásunk szerint, hasonlóra még nem volt precedens, eddig minden aspiráns megkapta a továbbrádiózás lehetőségét. Akárhogy is jogászkodunk, a néhány évvel ezelőtti Barangó-skandalum miatt a Tilosra kiszabott, rendkívül szigorú, három szankció után, ez most a negyedik…ugyanazért. >>sajtóválogatás az ORTT döntéséről

Egy hozzászólás a(z) “Maraton 2008 – 06.12. csütörtök – a 4. nap” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.