06.08. – a Maraton 3. napja – képes beszámoló

★JÚNIUS 8., VASÁRNAP★
►GYEREK ÉS CSALÁDI NAP◄
►MÜSZI Közért◄
►4. NOWAVE FESZTIVÁL◄

Köszönjük szépen a fellépőknek, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!

Kinek jutott eszébe pünkösd vasárnapra gyereknapot szervezni?!…füstölgött valaki a facebook-on, de nem lett igaza, mert nagyszerű nap sikeredett. A kreatív kézműves programok (Fanni, Tóthági, Zsuzska) mellett először Rutkai Bori énekeltette, táncoltatta meg a gyerekeket, majd a Szagos Hörigekkók és a Dream Ferry. Volt Zakatoló Zenemozi és sok finom nassolni való. A nap fénypontja a gyermektombola lett, ahol Zsarátnok nagyon komoly felajánlásai után egy összecsukható gyerekbringát vihetett haza a boldog nyertes (család).


Czabán Gyuri képei

Egyébként tudtátok, hogy a lecsóba az obligát belevalókon túl jól mutat a baracklekvár is? Nos, ha most újdonságot  írtam, akkor már csak azt sajnálhatjátok, hogy nem ettettek a Szentmihályi lecsóból…írtó klassz lett.

Este a kisteremben kezdődött a 4. no wave fesztivál, Tóth Paliék experimentális szeánsza. Ezek az események általában kevés, de nagyon elkötelezett hallgatóságot vonzanak, az egész belülről egy különös hangulatú zártkörű misére emlékeztet.
A könnyedebb hangvételt kedvelőknek a Moszkva tér szólt a kerti színpadról.

Köszönjük szépen az adományaitokat,
amiből ezen a napon 930.000 Ft jött össze.

pultKöszönjük szépen az önkéntesek önzetlen munkáját:
Gergely Róbert, Tóth Ági, Domokos Emőke, Kóczán Czinó Andrea, Schtrausz Ágnes, Murvai Tímea, Kozári Zsuzsa, Nagy Anita, Fülöp Viktória Indi, Szájmon, Nixon, Levi és Carlos

_______________________________
_____________________
_________
NAPI KRÓNIKA

MÜSZI Közért Csere-bere és Tárgyátalakító workshopja részt vesz az Tilos Maraton június 8-i Gyerek- és Családi napján. 14 órától várunk minden gyerkőcöt és persze szüleit is. Hozhatnak jó állapotban lévő játékot, mesekönyvet bármit ami nekik már feleslegessé vált, de másnak még kincset jelenthet. Ha pedig épp nincs mit felajánlania cserére, akkor az általunk biztosított alapanyagokból, önkénteseink segítségével készíthet magának valamit.

Cserebere, tárgy átalakítás és gyerekfoglalkoztató a Tilos Rádió Maratonon. Szívesen veszünk bármit, ami jó állapotban van, valakinél felesleges, és más valakinek hasznos, ékes lehet!

-Válogasd ki alaposan a cserére szánt darabokat
-Hozd el hozzánk
-Add át a pultnál segítőinknek, akik ellenőrzik, és -kuponokra váltják tárgyaidat
-Válogass találj kedvedre valót
-Váltsd vissza a pultnál

+ a foglalkoztató során készíthettek megunt ruhákból ékszereket
+szélforgót
+mindenféle hulladékból játékokat

cserebere esemény: https://www.facebook.com/events/297348350427231/

≡KERT:
Fanny kreatív műhelye
● Tóthági kerámiaműhely
18:00 Zakatoló Zenemozi

16:00 Rutkai Bori
17:00 Szagos Hörigekkók
19:00 Gyerek TOMBOLA
19:30 Dream Ferry
20:30 Moszkva Tér

20:00 4. NOWAVE FESZTIVÁL◄

1. monofog
2. Bolcsó Bálint & Sőrés Zsolt Duó
3. halmos András + én
4. 12 z

monofog
David Sutherland : DIY instruments, Turntable, Objects and Contact Microphone.Unsound Photographs, collagist and video.
Tamas Ilauszky : Casio Synthesizer, prepared Bass and found Objects. Audio Sculptures with occasional toothbrush and silver foil.
Gabor Hartyani: Cello, Risks severe instrument damage in Danube flood performance (8.91 metres )
Dóra Attila: altosax, bass clarinet
Enikő Buday – performance

● Bolcsó Bálint – Sőrés Zsolt ●
Sőrés Zsolt – öthúros mélyhegedű, kontaktmikrofonok, effektek, tárgyak
Bolcsó Bálint – elektronika

● halmos andrás + én ●
Halmos András – Dob, utohangszerek
én – dupla dj cd játszó a kis stúdióból, mikrofon, audio keverő, konrakt mikrofonok, tárgyak, effektek.

12 z
Szabó Bálint – gitár, effektek;
Kristóf Marci -számítógép, tárgyak, elektronika;
Porteleki Áron – dobok, ütők

≡DJ-k:
● Tmnk
● Weyer
● Elliot
● Séf

≡BOGRÁCS:
mindenFEEL, Tilos Selection: Vegetarian curry


Látszótér: Szentmihályi lecsó

föz2videóbeszámoló a Látszótér főzéséről:
http://latszoter.hu/szakkor/koeszoento-fozes-tilos-maraton

_____________________
_________

Nézd meg a Maraton ajándéktárgyait!

Tilos Rádió Maraton 2014
Maraton 2012. június 6-14. Dürer-kert
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Mi a Maraton? – Itt találod a választ az összes kérdésedre!

06.07. – a Maraton 2. napja – képes beszámoló

★JÚNIUS 7., SZOMBAT★
►TILOS SELECTION NAP◄

Köszönjük szépen a fellépőknek, hogy önzetlenül segítik
a Tilos Rádió törekvéseit és működését!

Kezdeném az elmaradhatatlan időjárás-jelentéssel: minden kétséget kizárva a Tilos Maraton meghozta a vonakodva érkező nyarat is, aminek egyrészt nagyon örülünk, másrészt a praktikusan gondolkodók rögtön megmagyarázták, hogy hétvégére ki fog ürülni a város, és ne csodálkozzunk, ha kongani fog a Dürer kert.


élő közvetítés a Dürerből:
7téritő, Morális Vállalkozók

Nos, szombaton biztosan nem kongott a kert. Hogy aztán a Selection, vagy csak úgy általában a Tilos Maraton hangulat lett az oka, nem tudjuk. Kellemes telt ház volt a kertben, és nagyjából csak mosolygó embereket láttunk, hallottunk. Már amennyire a nem túl halk koncertek ezt lehetővé tették. Nem akármi szólt a színpadról, ahol a  Burkus König szépen felvezette a beteg basszusgitárosuk nélkül fellépő Úzgin Űver, akik így is óriásit szóltak. Az utolsó előtti, akusztikus, sámándobos, többszólamú sámánénekes, varázslat valósággal hipnotizálta a hallgatóságot. Még az utánuk fellépő Grabanc is érezhetően a hatásuk alatt volt, mindenesetre ők is tartották a színvonalat.

Az esti tombola megint nagy ünnep volt. Ezek a nagyszerű félórák immár a maraton-napok védjegyeivé váltak, az is jól szórakozik, aki épp nem vett tombolajegyet.
Az éjszaka három helyen kínált önfeledt bulira lehetőséget: a kerten kívül a mind kis, mind a nagyteremben. Szép látogatottsága volt mindegyiknek, s mint a legendás Tilos Partyk idején, nehéz volt választani köztük.

A kaják nagy sikert jelentettek, s a nap főszakácsa egyértelműen Bodi (Bádogdob) volt, aki több fronton is irányította az ételkészítőket.

Heim AlexandraTitusz és Naga (Heim Alexandra fotója)

Köszönjük szépen az adományaitokat,
amiből ezen a napon 883.931 Ft jött össze.

Köszönjük szépen az önkéntesek önzetlen munkáját:
Gergely Róbert, Kóczán Czinó Andrea, Schtrausz Ágnes, Murvai Tímea, Kozári Zsuzsa, Nagy Anita, Fülöp Viktória Indi, Szájmon, Jóna Andrea, Uganda, Nixon, Levi, Carlos és
Dósa Marci

_________

A napi tombola fődíja és a felajánló, Zsarátnok: