2009. március 10-én, kedden lesz a kínai megszállás ellen tiltakozó tibeti felkelés leverésének 50. évfordulója.
Erre emlékezünk a Tilos Rádióban a Tibet tematikus Nappal.

Tibet: Az emberiség egyik utolsó spirituális központja volt. Istenkirályság, amelynek 60 évvel ezelőtti (1949-1950) lerohanásakor saját hadserege sem volt.

Tibetről: http://www.free-tibet.hu/

Tibetről (wiki): http://hu.wikipedia.org/wiki/Tibet

Itt elolvashatod, hogy mi történt 1959-ben Tibetben.

*****

A tematikus nap rádióprogramja

	09.00- A Sas Leszállt	vendég: Hendrey Tibor a Tibetet Segítő Társaság vezetője téma: az aktuális helyzetről
	10.00- Csonka magyarország	vendég: Hendrey Tibor a Tibetet Segítő Társaság vezetője téma: az aktuális helyzetről
	12.00- Sangmo	vendég: Tendzin Sangmo és Kunga Dorje téma: tibeti disztkó, a Mani lámákról, tibet mesélőiről és eseményekről, ahogyan a szemtanúk látták
	14.00- Nahát	vendég: Dr. Agócs Tamás, tibetológus, a tibeti filozófia nemzetközi szinten elismert fordítója téma: A tibeti Halottaskönyv, melynek nemrég fejezte be a magyar nyelvű fordítását (tibetiről)
	15.30- Élő Adás	vendég: Bivaly, a volt Arvisura színház volt színésze téma: tibetről sok meséve, verssel, dallal
	18.00- Tótumfaktum	vendég: Szegedi Mónika,  tibetológus, fordító, tanár téma: Tibet mitikus történelme
	19.30- Tibeti Mese	Varjasi Géza mesél: egy mese a gyerekeknek, egy a felnőtteknek

ez történik mostanában  Tibetben:

*****

Faludy György:  Tibet

Sötétzöld, hűvös május este.
Írógépem mellett ülök
a télikertben. Tévék szólnak
a szomszédból, meg egy tücsök

az óriási tölgyről. Zsuzska
a szobában olvas. Nekem
a két éve megrendelt könyvön
kellene dolgoznom, de nem

tudok. Kék ég, gyors, rongyos felhők
kartávolságban. Potyog a
teherautókról a sok puffadt
arcú kínai katona.

A kolostorablakból sorra
hajítják ki a könyveket.
Gyapjútakarókba kötötték
a lámát s három szerzetest.

Jakzsírral kenték s meggyújtották
négyüket ott kint a havas
lejtőn. Egy hang sem jött belőlük.
Nem élnek már, de izzanak.

A tiszt a többi szerzeteshez
fordul: – Ilyen a tűzhalál!
A Piros könyvet lapozgatja
kommentárért; de nem talál.

Van, ki a gyalogösvény mellett
lapul, képlékeny, kifagyott
agyagban, állával a sziklán,
s lesi a vörös csillagos

járőrt; de mit ér puskájával
az ágyúk ellen s elfagyott
lábbal, míg repülők köröznek
fölötte, mint a karvalyok?

Van, ki a sárban áll, fiával
vállán s a tankokra mutat:
– Ezeket küldi a Gotáma,
hogy megépítsék az utat.

Van, ki bent imamalmot forgat:
ó te dicső lótuszvirág!
Kint haláltáborral s kolhozzal
megérkezik az új világ.

Van, ki gyökeret s jeget rágott
s futott borzalmas szurdokok
mélyén, amíg a Bráhmaputra
partjához végre eljutott;

vörös zászlók, betonállások,
szögesdrót. Tömlőn úszik át
a vizen, és ha nem lövik le,
eléri egy nap Indiát.

Mily furcsa a párás lapályon,
hol vízumot s konzerveket
vág hozzá a nyugati jóság,
meg a rossz lelkiismeret!

Golfozás közben Eisenhower
bemondja, hogy a tibeti
nép hősi harcát nem segíti,
de nagyon-nagyon tiszteli,

s a hírlapokból nyálas részvét
patakzik; dehát, ugyebár,
ez Kína belügye és hol van
a hadsereg, amely kiáll

Marx és Mao babonái ellen
a Buddha babonáiért?
Ne háborogj. Néhány nap már csak
és a nyavalygás véget ér.

A feledés jön. Közben újabb
áldozatokra vár a kar,
hogy felzokogjon. Sírba tették
rég azt, ki lengyel vagy magyar.

Tibetben bakancsok kopognak,
fegyver meg szögesdrót zörög.
Odahaza némák az utcák
és zsúfoltak a börtönök.

Nyugaton virágzik az üzlet,
zabál, tipródik és röfög
az öngyilkos jólét. Őrlődünk
a kettős malomkő között.

Ülök az éjben. Hol találok
vígasztalást az ég alatt?
Nyomorult, ki eljött hazulról,
nyomorult, ki otthon maradt.

(London, 1959. május)