Maraton 2008 – 06.11. szerda – a 3. nap

…s megindulának az ég seregei, es támadanak setét fellegek…
meg rohadt nagy zivatar is, amely aztán az egész, családiasan alakuló délutánt rendesen szétkergette. Pedig a Csejdy es Rozi családok több generációval is képviselve voltak, és épp Bejáróval váltottuk meg a világot Tomanek zenei aláfestésével, mikor.


Elliot vs Hallgatók

Ahogy akkor kinézett a placc, seki sem gondolta volna, hogy estére 463 000 Ft lesz az einkommen! Mindehhez meg kaptunk egyik hallgatónktól 3 db P4-es konfigurációt is, TFT monitorokkal, egerestül!

Káosz majd Haze es Márkosberci óriasi kalózprogramot nyomott a szinpadon, miközben voltak pillanatok, amikor semmi sem látszott a pultunkbol, a nagy tülekedés miatt. Ugyancsak klassz volt, hogy estére a fél rádio összeverődott, akárhova néztünk, mindenhol ismerős arcokat láttunk.


Haze vs Suhaid

Ja igen: a portugálok nyertek 3:1-re.

Maraton 2008 – 06.10. kedd – a 2. nap

A második nap szinte fillérre ugyanazt hozta, mint az első: 330 000 Ft-ot.

Kissgabi (spanyol müsor) mellett a Tsonkamao es a Sasleszáll stáb jeleskedett az asztal mögött, mig a DJ pult mögötti legalizáció csak nem akart megnyugtatóan alakulni. Az önkori illetékesei felhivhatatlanok voltak, a Gödör vezetője telefonban azt mondta, hogy meglesz az engedély… mindenesetre fél 5-kor már szólt a zene, szamizdatként.

Kicsivel kesőbb hivott az V. kerületből egy nő, hogy bemehetek az engedélyért: Rogán aláirta, egy példány a portán lesz a nevemre. És lőn papir, s az önbizalomtól jobbraivü signum fölött Times New Roman Bold sor: 16-20 óráig…

Fél óra múlva már kint volt a prefektura járőre is, nagyon rendes, lakossági bejelentés alapján. A zene persze szólt tovább, miközben egy percenként halkitgattuk, vettük le a mélyeket, alkudoztunk az egyébként nagyszerü dolgokat produkáló DJ-inkkel, másztunk fel a Gödör tetejére kontrollhallgatni…etc.

Éjfel után szinte antonionis a látkép: a leginkabb távoli középületekkel övezett Gödör területén, úgy ezer ember jön megy, beszélget, absz. teltház az asztaloknál, ülnek a lépcsőkön, a füvön, a fák tövében, bringák, mecsesek, hangulatvilágitás, miegymás…csak a felirat hiányzik a néma képernyő alján: HANGHIBA.
Ehhez hasonlitva a Kulti vs. környék sokéves őrületet: Laudetur IX. ker Önkormányzat!
In aethernum!

Maraton 2008 – 06.09. hétfő – az 1. nap

Elég vészjósló időjárási körülmények, és néhány technikai malőr, továbbá a hangositási engedelyünk körüli hercehurca kiséretében, csupán 6-körül indult az első nap, de aztán mégis osszeállt a dolog, és a nagyszerü önkéntesek (Szikrajuci, Alföldi Laci, András, valamint Regy, KVirag, Judit, Dávidfeco jóvoltából a mai eredmény: 332 000 Ft!

Elképesztően jól sikerültek a viszonylag nagy méretü (40×60 cm), igényesen bekeretezett stúdió és előter falreszletek. (falragaszok, graffitik, matricák összefüggő, többtenyérnyi egyben megmentett darabjai) Ezekből egyelőre hat db készült. (Egy angol kepzőmüvész pl. hosszú ideig nem tudott betelni velük, és holnap vissza is jön licitálni valamelyikre.

Ugyancsak megvehetőek a Tilos régi, kultis studióelőterének sajátosan “diszitett” ablakai, amelyek puszta nyilászarókent is izgalmas darabok, az emlitett, sok évnyi hatás miatt meg pláne.