Az NMHH visszavonta korábbi határozatát

Mint már tudhatjátok, a frekvencia-pályázatukat elutasító médiatanácsi határozattal szemben felülvizsgálati kérelemmel éltünk, mely nyomán a Médiatanács újra napirendre vette az ügyet, és a most kézhez kapott végzés szerint, saját hatáskörben megvizsgálta és visszavonta előző döntését.

davidgoliath2A felülvizsgálati kérelemről szóló beadványunkért Dr. Molnár Adél jogásznak tartozunk
végtelen hálával!

Nem tudjuk pontosan, hogy most mi is következik, nyilván hamarosan erről is kapunk levelet.

A Tilos Rádió pályázatát érvénytelenítő NMHH végzés visszavonása

A frekvenciapályázatunk sajtója

​Nem szkennelték be a pályázati lapok hátoldalait, bukta a Tilos a frekvenciapályázatot (2014.10.18.)
http://444.hu/2014/10/18/nem-szkenneltek-be-a-palyazati-lapok-hatoldalait-bukta-a-tilos-a-frekvenciapalyazatot/

Már-már megszokott, hogy amikor a Tilos rádió frekvenciára pályázik, akkor mindig valami különös dolog történik  pályázata körül, ezúttal sincs másképp.”

A hatalom a Tilos Rádiót kóstolgatja (2014.10.18.)
http://cink.hu/a-hatalom-a-tilos-radiot-kostolgatja-1647967866

Kizárták a Tilos a frekvenciapályázatból, nevetséges indokkal. Nagyon úgy néz ki, szándékos kóstolgatásból, hogy teszteljék, mekkora lesz a felháborodás. Ha a konkurens Gazdasági Rádió nyer, és a tendert nem érvénytelenítik, akkor január elején rendes adóként megszűnik a Tilos.

Az NMHH mondvacsinált okokkal igyekszik megakadályozni a Tilos Rádió éterben maradását (2014.10.19.)
http://www.szabadradiok.hu/hu/node/336

A fennálló gyakorlat azt mutatja, hogy az aránytalan adminisztratív teher, amit a civilek esetén nem tart a hatóság elég erős érvnek, mégis elegendő indok lehet pl. potenciális választási csalás esetén.”
Az NMHH szerint nyugodtan sugározhat a Tilos Rádió – egyelőre (2014.10.19.)
http://cink.hu/az-nmhh-szerint-nyugodtan-sugarozhat-a-tilos-radio-1648148567

A Médiahatóság közleményében azt írja, hogy az egyenlő bánásmód és a jogállamiság elvét követve jártak el. Az NMHH szerkesztőségünknek címzett közleménye szerint a tegnapi cikkünk címe – A hatalom a Tilos Rádiót kóstolgatja – megtévesztő volt.

Papó a Klub Rádióban (2014.10.20.):
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20141020-082859.mp3

Czabán Gyuri a Klub Rádióban (2014.10.20.) 10:45-től (18:33-tól)
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20141020/klub20141020-102858.mp3
Bakácsék a Klub Rádióban (2014.10.20.) 11:04-től (6:10-től a fájlban)

Papó az ATV-ben (2014.10.21.):
http://www.atv.hu/videok/video-20141021-megszunhet-a-tilos-radio

Üres lapokkal ölik meg a Tilos Rádiót (HVG, 2014.10.21):
http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20141021_Ures_lapokkal_olik_meg_a_Tilos_Radiot

A Nyüzsi műfaji keretei és saját lustaságom teljesen lehetetlenné teszi, hogy a fiatalabb generációknak kimerítően bemutassam a (fénykorában hatóságok elől háztetőkön át is menekülő) Tilos Rádió történetét, érdemeit, tessék egyszerűen belehallgatni; igen, kicsit túl sokat beszélnek, igen, néha elég pszichedelikusak a zenék, ellenben igen, zseniálisak a zenei szerkesztők, igen, nagy a káosz – a helyzet az, hogy ezek az emberek élnek, és ezt nem mindannyian mondhatjuk el magunkról.

Tilosban a Tilos – Hír24
http://apps4.trilobita.hu/mch3/embed/rhutzl/32715