Bizar Bazár – Új műsor a Tilosban!

“Médiakritika” – Interaktív, szórakoztató reggeli műsor a Tiloson
kedd reggel 07:00-08:00
-ig!
Hallgasd meg az első adást!

A műsor jellegét tekintve igyekszik folyamatosan az éppen aktuális médiajelenségekkel szembemenni, azokat más szemszögből megmutatni, humoros, ironikus de nem sértő hangnemben kielemezni, a hallgatók bevonásával interaktív módon.

Nézők és hallgatók folyamatosan szembesülnek olyan jelenségekkel a  magyar médiában, amelyek mellett sokszor nem kéne elmenni szó nélkül. A műsor arra lenne hivatott, hogy ezeket a médiamegnyilatkozásokat boncolgassa, melybe beletartozik a magyar zeneipar is, e mellett kapaszkodót nyújtson a nézőnek és a hallgatónak a média és a bulvár sodrásával szemben. A műsor feladata a nagy médiafogások hátterének vizsgálata szórakoztató, kritikus formában ezzel biztatva a hallgatókat, hogy tudatos szemlélőként tekintsenek a magyar médiára.

A műsor lehetőséget adna egyes feltörekvő zenekaroknak, hogy bemutatkozhassanak, valamint médiaszereplőknek is, hogy egy másik oldalukról mutassák meg magukat. Célunk az lenne, hogy az éppen aktuális vendéggel olyan kérdéseket is boncolgassuk amelyet más keretek között még nem tettek meg. Erre a műsor sajátságos, oldott hangulata ad lehetőséget.

Műsorvezetők: Háder György – Gyuri, Szekeres Norbert – Szeky

Bádogdob – új műsor indult 06.22-én

Bádogdob címmel új műsor indul a Tilos Rádióban páratlan kedden (első adás június 22-én!!) 16:30-18:00-ig. Műsorkészítők: Bodoky Tamás, Bodolai László, Ruzsin Ami, Szalay Tamás/Max

Bádogdob – Közéleti és jogi tényfeltáró műsor
Hallgasd meg az első adást!

Műsortematika

1., Politikai-közéleti aktualitások, botrányok (szerkesztő: Bodoky)A közélet és a politika aktuális történéseinek háttérelemzése, a közvéleményt aktuálisan foglalkoztató ügyek – különös tekintettel a hatalommal való visszaélésekre, a sajtó-, és szólásszabadságra, a korrupcióra és a szervezett bűnözésre – boncolgatása meghívott vendégek segítségével. A hírek és az ügyek mögött meghúzódó rejtett összefüggések felmutatása, közkeletű összeesküvés-elméletek alátámasztása vagy cáfolata. Korrupciós ügyek, közbeszerzés (például informatikai tenderek, autópálya stb.), offshore-ügyek (például MVM-ügy, sajtóbirodalmak offshore háttere stb.). Olajbűnözés, ingatlanpanama, titkosszolgálati ügyek, irányított cégfelszámolások, politikusok titkolt üzleti érdekeltségei stb. Példa műsor: 2006. október 23-án vadászpuskával „oszlató” rebiszes, és fél szemére megvakult civil meghívott vitája a tüntetésekről, zavargásokról és a rendőri fellépésről.

2., Politikai természetű jogi ügyek (szerkesztő: Bodolai)

A politikai természetű jogi ügyek elemzése közérhtető módon. A parlamenthez benyújtott törvényjavaslatok, jogszabályok valódi hatásának elemzése, milyen következményekkel járnak mindennapi életünkre, milyen mértékben korlátozzák közvetve, vagy közvetlenül a szabadságunkat, állampolgári jogainkat. Az adott témához szakértelemmel rendelkező vendégeket hívunk, akik képesek érthető módon elmagyarázni a jogszabályok valós hátterét és következményeit, hogy mi is történik valójában. Példa műsorok: egészségügyi törvénymódosításhoz orvos-kórházigazgatót, oktatási törvényhez pedagógust hívunk, tehát nem feltétlenül csak jogászok jogászkodnak majd a műsorban

***************

Az első adás témája:
Kétharmad és sajtószabadság – másfél óra okoskodás a Fidesz médiaszabályozási törekvéseiről, a kormánypárt éles vitákat kiváltó “médiaalkotmány-tervezetéről”. Kiterjeszthető-e a szerkesztői felelősség a blogokra? Azonos módon szabályozható-e a nyomtatott, az elektronikus és az új digitális média? Bevezethető-e a válaszadási kötelezettség? Összevonható-e a médiahatóság és a távközlési hatóság?
Mi lesz a közszolgálati média sorsa? Legális lesz az oknyomozó újságírás? Meghívott vendégeink Simon Éva (Társaság a Szabadságjogokért) és Bajomi-Lázár Péter (Médiakutató).